-

BL és Copa Libertadores

0 megjegyzés

Az is elég megszokható tőlem, hogy a Copa Libertadores-t vegyítem egy bejegyzésben a Bajnokok Ligájával mostanság, hiszen ezek a fontosabb események egy napra esnek. Kedden megint így fog ez történni, akkor folytatódik mindkét remek bajnokság. Nézzük hát:




Barcelona - AC Milan 1.33
Köztudott, hogy a Barcelona nem a legjobb formába, kikapott két classicón is, illetve a Milan az első meccsen 2-0-ra verte. szombaton azonban nyert a Barca a Primera Division-ban, 2-0-ra a La Coruna ellen. Az AC Milan is 2-0-ra nyert a Genoa ellen még pénteken, de lássuk be az a teljesítmény kevés lesz Barcelonában. Nem is kérdés, hogy a Barca veri a Milan-t, inkább az a kérdés mennyivel. Szerintem kiütés lesz, és 4-0 arányban nyer a Barcelona, hozza a régi megszokott formáját.
VÉGEREDMÉNY: 4-0

Schalke 04 - Galatasaray 2 - 5.00
Az első meccs 1-1 lett, a nem túl iramos meccsen, azóta 3 bajnokiból 4 pontot hozott a Galata, míg a Schalke mind a 9-et bezsebelte, ráadásul szombaton a Dortmundot verték otthon.
Azonban a Galatasaray rutinja több a nemzetközi tornákon, és egy 0-2-t hoz ez a mérkőzés, ezzel együtt tovább is jutnak még a a hosszabbítás előtt. 
VÉGEREDMÉNY: 2-3





Sporting Cristal - Libertad 1 - 2.15
A hazai perui csapat a második, a paraguayi Libertad az első helyen a csoportban. Az első meccsen 2-2-es döntetlen született, most azonban hazai pályán nyerni tud a Cristal és felugrik az első helyre. 
VÉGEREDMÉNY: 1-1

Velez Sarsfield - Penarol 1 - 1.60
A Penarol sok bosszúságot okozott a szurkolóinak az utóbbi pár meccsen. Mégis a második a csoportban közvetlen a Velez alatt. Az első meccsen 1-0-ra nyert Velez Sarsfield idegenben  Tehát kérdés sem lehet, hogy megint így lesz. 
VÉGEREDMÉNY: 3-1

Angol fordulók kedden

0 megjegyzés

A már szokásosnak mondható hétközi angol fordulókra adok most pár tippet, ezúttal egy bejegyzésbe ömlesztve az egészet.




Barrow - Stockport 1 - 2.25
A Barrow nagyobb eséllyel várja ezt a találkozót, jobb formában a nála eggyel feljebb helyezkedő Stockport-nál, és ezt most otthon is bizonyíthatja, helyet cserélhetnek.
VÉGEREDMÉNY: 0-2

Southport - Forest Green x - 3.50
A hazai csapat 13.-ik helyről várja a Forest Green-t, akik egy hónapja és 5 forduló óta nem tudtak nyerni, de még állják a sarat és 6.-ik helyen vannak. A jelenlegi formájuk egy döntetlenig elég lesz. 
VÉGEREDMÉNY: 1-2




Aldershot - Burton 2 - 2.88
A Burton számára létfontosságú lenne egy győzelem, 3.-ik helyen egy győzelemmel a 2.-ikig juthatnak. Az Aldershot-nak se jönne rosszul a 3 pont, 20.-ikak, 6 meccs óta veretlenek. A Burton eszén viszont nem járnak túl.
VÉGEREDMÉNY: 1-2


Morecambe - Northampton 2 - 2.63
A Morecambe meglepő vereséget szenvedett a Barnet ellen szombaton, most az a Northampton-t fogadja, akik a 4.-ik helyen és egy győzelemmel azonnal a második helyig ugorhatnak. 
VÉGEREDMÉNY: 1-1

Bristol Rovers - Port Vale 1 - 2.90
A Bristol hétről hétre jobb bár szombaton kikaptak Chesterfield-ben, de itt a nagy esély a javításra, a második Port Vale akik képtelenek nyerni, egymásután a 4.-ik forduló ahol nem megy nekik a foci. Most a Brsitol veri őket otthon.
VÉGEREDMÉNY: 2-0

Exeter - Gillingham x - 3.40
A hazai Exeter már verte a Port Vale-t és a Northampton-t is, így van mitől félnie az első helyen stagnáló Gillingham-nek. Egy döntetlen esetén marad minden a régi.
VÉGEREDMÉNY: 0-0

Accrington - Fleetwood 2 - 2.60
A Fleetwood 5 meccs óta nem nyert, de az Accrington-t most tudja verni, hiszen kieső helyen vannak, és abszolút nem jó formában.
VÉGEREDMÉNY: 0-3

Plymouth - Bradford 2 - 2.40
A Plymouth a másik kiesőhelyen álló csapat, pontosabban a 24.-ik utolsó helyezett. Az ellenfél a Bradford a 11.-ikről, sok a döntetlenjük, de most összekapják magukat és nyernek. 
VÉGEREDMÉNY: 0-0

Wycombe - Rotherham x - 3.50
A Rotherham számos nagy meccset bukott el, ezért csak a 6.-ik még mindig, ugyanez elmondható a Wycombe-ról, akik elképesztően belefáradtak már a heti két meccsbe, így két fáradt csapat eredménye egy 0-0.
VÉGEREDMÉNY: 2-2

York - Rochdale 2 - 3.10
A York még mindig nem nyert meccset, most már 12 forduló óta. A Rochdale viszont mintha egy kisebb remény szikrát mutatott volna szombaton egy 4-1-es győzelemmel. Náluk beindult valami, ami most kedden is folytatódhat. 
VÉGEREDMÉNY: 0-0




Bury - Scunthorpe 2 - 3.00
Alsóházi mérkőzésen a 20.-ik Scunthorpe megy a 24.-ik Bury otthonába. Mindkét csapat az utóbbi 5 meccséből csupán egyet hozott. A Scunthorpe azonban jobb csapat, idegenpályán is. Elmaradt

Crewe - Sheffield Utd 2 - 2.30
A Sheffield 7 meccs óta veretlen, a Crewe ezt nem mondhatja el  magáról, nagyon gyenge a teljesítménye eddig. Otthon nem lesz elég ez a Sheffield ellen. Elmaradt

Brentford - Swindon 2 - 2.88
Nagy örömömre a Swindon ott van ahol kell lennie, a harmadik helyen. A Brentford a hatodik helyről várja ezt a meccset, de nem sok eséllyel, utóbbi két meccsén kikaptak. A Swindon nagy főlénnyel nyer.
VÉGEREDMÉNY: 2-1

Stevenage - Bournemouth 2 - 2.20
A Bournemouth utóbbi 5 meccsén 0 pontot hozott, ám előtte 5 meccsen 100%-osak voltak, tehát valami komolyabb gond lehet. A Stevenage nem az a csapat aki most megtudná fogni ennek ellenére őket.
VÉGEREDMÉNY: 0-1

Walsall - Tranmere x - 3.40
Azért döntetlen, mert a Walsall képes kicsalni a Tranmere-ből a régi rossz formáját, elkezdenek védekezni és nem lesz még gól sem. A Walsall-nak ez meg elég otthon.
VÉGEREDMÉNY: 2-0




Barnsley - Brighton 2 - 2.50
A Brighton a Boltontól kapott ki az előző meccsén, most azonban vendégek az utolsó 24.-ik Barnsley-nél. A 7.-ik helyen a Brighton egyébként és itt a 3 pont elengedhetetlen.
VÉGEREDMÉNY: 2-1

Cardiff - Leicester x - 3.40
Ez egy igazi rangadó! Bár már 2 meccs óta nem tud nyerni a Cardiff, még mindig elsők és maradnak is ettől a meccstől függetlenül, hisz mögötte a Watford csak 5 ponttal áll. A Leicester könnyen lehetett volna már a dobogón, de csak az 5.-ik helyen vannak a sok rossz eredmény miatt. Most összekapják magukat egy döntetlenig jók is lesznek.
VÉGEREDMÉNY: 1-1






Hétfői bajnokságok

0 megjegyzés

Mára még maradt egy angol Npower Championship mérkőzés, nem is akármilyen és egy  Blue Square South meccs. Ezen kívül még van olasz másodosztály, spanyol svájci és török első osztály tippek.




Burnley - Hull City x - 3.40
Nem lehet véletlen, hogy ezt a meccset hétfőre csúsztatták, hogy lemenjen a hétvégi stressz és akkor BUMM a hét elejére egy nagy bomba. A Hull lecsúszott a 4.-ik helyre, egymásután két idegenbeli vereség miatt. A Burnley a 11.-ik igen hullámzó teljesítménnyel. A Hull utoljára 2008 Márciusában tudta megverni a Burnley-t, most sem fogja tudni, csak egy döntetlen lesz.
VÉGEREDMÉNY: 0-1




Chelmsford - Hornchurch 1 - 1.36
A Blue Square déli csoport ezen forduló utolsó meccse aligha hoz nagy meglepetést, hisz a hazai Chelmsford 4.-ik, a vendégek pedig a 19.-ik helyről várják ezt a találkozót. Bár a hazaiaknak becsúszott két buta verség az utóbbi 3 találkozóból, most otthon egy ilyen 3 pontos lehetőséget bezsákolnak. Elmaradt



Crotone - Cesena x - 3.10
A Serie B-ben a Cesena elkeserítő, 16.-ik, a Crotone a 17.-ik, 1 ponttal lejjebb, de levontak tőlük 2 pontot szövetségi döntés után. Egyik csapat sem a legjobb formában tehát, de ez leginkább a jobb sorsot megjárt Cesena-ra vonatkozik. Ezen a meccsen kevés küzdelemmel, de sajnos elégedettek lesznek az 1-1 ponttal.
VÉGEREDMÉNY: 1-0




Zaragoza - Granada x - 3.25
A Zaragoza az Athletic Bilbao-t verte Decemberben, ez volt a legutolsó győzelme, így áll most a 17.-ik helyen, a Granada a 16.-ik. A túlságos óvatosság egy újabb döntetlent hoz a két csapat számára. Alapvetően kitámadna a Granada, de mivel idegenben játszanak nem ők fognak dominálni így marad az eredmény után való futás. De sikeresen egyenlítenek.
VÉGEREDMÉNY: 0-0




Aarau - Bellinzona 1 - 1.85
Nagy rangadó a svájci második ligában, az Aarau az első 46 ponttal, a második Bellinzona-t fogadja, aki 43 pontos. A hazaiak most elhúzhatnak egy estleges győzelemmel, amit meg is fognak tenni. A Bellinzona próbálkozik az egyenlítéssel, de nem érnek fel még az Aarau játékáig.
VÉGEREDMÉNY: 0-1




Mersin - Kasimpasa 2 - 2.60
A török bajnokság 6.-ik helyén a vendég csapat, Kasimpasa, az utolsó helyen a hazai Mersin. Az előző fordulóban emlékezetes meccsen verte a Kasimpasa a Trabzonspor-t 2-0-ra. Elég jó formában vannak, igen támadó felállásban, így a Mersin-nek nem sok esélye marad. 
VÉGEREDMÉNY: 1-1