-
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Npower Championship. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Npower Championship. Összes bejegyzés megjelenítése

Angol szombat

0 megjegyzés

A szombati nap leginkább az angolokról fog szólni, főleg azért mert lesz egy nagy Premier League meccs, no meg persze azért, mert az Npower Chamionship utolsó fordulójában megmérkőzik a két nagy rivális, az első és a második helyett; a Hull City és a Cardiff, ahol már inkább csak a Hull-nak lesz fontos a győzelem, de tudjuk, hogy a Cardiff nem ad ingyen semmit.




West Brom - Wigan
1 - 2.30 vagy Több, mint 2.5 gól - 1.72 vagy West Brom megnyeri mindkét félidőt - 7.00 vagy West Brom és 2.5 gól felett - 3.40
VÉGEREDMÉNY: 2-3
A West Brom-nak sokkal ígéret teljesebb volt a kezdetleges hozzáállása a Premier League kezdetekor, de az erő fogyatkozott, így most már csak a nyolcadik helyen vannak, ahonnan nagyon nehéz lesz ugrani, mert felettük elég sűrű a a sor és messze a hetedik hely pontszámokban. A Wigan-nak azonban óriásit kell küzdenie  ha bent akar maradni az első osztályban, 32 ponttal a 18.-ik, még kieső helyen, 5 ponttal felettük a Newcastle, tehát a győzelem ezen a meccsen szinte elengedhetetlen, úgy hogy már csak 4 forduló van hátra. A West Brom otthon utoljára 2009-ben tudta verni a Wigan-t, valamint ebben a szezonban a hazai teljesítménye olyan 70%-os, tehát elég ingoványos a dolog. De a West Brom egy nagyon harcos csapat és tele van jó csatárokkal, és megfognak küzdeni a hetedik helyért, aki jelenleg egyébként a Liverpool. Ezen a meccsen nyerni fognak, mindkét félidőben és sok gól lesz.
A gólöröm a legszebb dolog


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Hull City - Cardiff
x - 3.40 vagy Összesített szögletek 11 felett - 2.00 (szögletek száma: 11) vagy Döntetlen és 2.5 gól alatt - 4.33 vagy 2 gól - 3.50 vagy Pontos eredmény 1-1 - 6.50
VÉGEREDMÉNY: 2-2
Mint ahogyan említettem fentebb óriási a küzdelem az utolsó pillanatig a Championship-ben, a Watford vagy a most otthon szereplő Hull jut-e fel a Premier League-be? Lesz-e Hull-ban ünneplés? Ez mindképpen függ ugye a Watford meccsétől is, akik egyébként a Leeds-et fogadja otthon, tehát könnyebb dolga lesz. Egyetlen pont van a két csapat közt, ezért a nagy küzdelem  a recept tehát adott, győzni kell, semmi más nem elég! A Hull hosszú és kemény utat tett meg eddig, de ha az utolsó 3 fordulót nem bagatellizálja el, már rég sima lenne a helyzet, de 1 pontot sikerült csak szerezniük a három meccsen. Otthon pedig nagyon nem jó a teljesítményük, ami az utóbbi hónapot illeti. A Cardiff már régóta vezeti a tabellát, így nekik belefért egy-két döntetlen, az utolsó 11 meccsből pontosan 7. Sőt egyszer ki is kaptak. De mégsem adják oda olyan könnyen a győzelmet a Hull-nak, egy nagyon kemény küzdelem lesz, hiszen utolsó forduló, utána mehetnek a csapatok a megérdemelt pihenőre, hisz az Npower Championship-ben heti két forduló volt hónapok óta. Egy utolsó löket, utolsó harc és ez a meccs döntetlennel végződik. A Watford nyerni fog a Leeds ellen és sajnos a Hull nem jut fel automatikusan, csak a harmadik helyről várhatja majd a selejtezőt. Sok szöglet lesz, mert nagyon fog hajtani elsősorban a Hull, kettő gólnál több nem lesz érzésem szerint, ami ugye azt is jelenti, hogy a végeredmény 1-1.
Sokan lesznek a meccsen, de mekkora lesz az öröm a végén?


Még nem lefutott meccsek

0 megjegyzés

A keddi napra két - még nem lefutott - meccsre adnék tippeket. Az egyik az Npower Championship utolsó előtti fordulójából, ahol a Millwall a kiesés ellen küzd, a másik pedig a várva várt Real - Dortmund visszavágó. 




Millwall - Crystal Palace 
1 - 2.70 vagy Több, mint 2.5 gól - 2.05 vagy Félidő döntetlen - 2.10
VÉGEREDMÉNY: 0-0
A Millwall otthonában játszani idegenként nem mindig túl kecsegtető, ismeretes, hogy a szurkolóik nem túl kedves, jó képű lelkipásztorok. Ez viszont a csapat előnyére szokott válni, otthon általában jó eredményeket érnek el, de az általában szó bezavar, hisz akkor most nem a kiesés ellen kéne hajtaniuk. A táblázat 20.-ik helyén a csapat, 55 ponttal, de ott a veszély, hogy ha kedden nem nyernek és a következő fordulóban a Barnsley viszont igen, akkor akár helyet is cserélhetnek. Persze ennél kicsivel komplikáltabb a helyzet, de lényeg az, hogy nyerniük kell! A vendég azonban az 5.-ik helyen álló Crystal Palace, aki jó szezont tudhat maga mögött, bár 8 meccse nem tudtak nyerni, ami miatt el is maradt számukra a dobogó; egy negyedik hely azonban még mindig elcsíphető, de akkor a Millwall otthonában nyerni kell, mese nincs. Az októberi odavágón döntetlen, 2-2 lett a végeredmény, akkor óriásit küzdött a Millwall. A keddi meccsen úgy érzem, hogy több, mint 2 gól lesz, a hazaiak fogják irányítani a meccset, a Palace csak kiegyenlíteni fog tudni, de azt többször is, azonban a vége hazai győzelem lesz. 
A Millwall szurkolók nem mindig a pályán történtekre összpontosítanak 

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------




Real Madrid - Borussia Dortmund 
1 - 1.65 vagy Több, mint 2.5 gól - 1.40 vagy Szögletek 11 alatt - 1.90 (szögletek száma: 13) vagy Mindkét csapat szerez gólt - 1.50 vagy Real Madrid megnyeri mindkét félidőt - 3.75 (Félidő: 0-0)
VÉGEREDMÉNY: 2-0
Az első meccs csúnyán végződött a madridiak számára, 4-1-re kaptak ki Dortmundban. Óriási fölénnyel és gyönyörű játékkal nyert a német csapat. Egy esetleges 3-0-lal azonban még a továbbjutás meglehet, ami a Realtól abszolút nem lehetetlen küldetés. A hétvégén a nagy rivális Atletico-t verték el idegenben 2-1-re, így a második hely még biztosabb  és az, hogy a Barcelona döntetlent játszott, még a bajnokság sem bukott, bár reális esély már nem sok, csak matematikai. Minden esetre a remény megmaradt, ami nagyon fontos. A Dortmund is nyert 2-1-re idegenben a hétvégi fordulóban, de így is még 20 pont a hátrány a Bayern-nal szemben. Tehát nekik marad a BL és nagyon szeretnének végre a döntőig eljutni, ami csupán karnyújtásnyira. A Madrid nyerni fog otthon, az kétségtelen, az is, hogy sok gól lesz ezen a meccsen, legalábbis kettőnél több. A szögletek száma viszont nem lesz több 11-nél, egyik csapat sem szokott túlságosan sok szögletet lőni, ami most is igaz lesz. A továbbjutás viszont a Dortmundé lesz, nem tudják majd gól nélkül kihúzni a hazaiak, úgy meg nehéz lesz.
BVB 

Újdonságok szombatra

0 megjegyzés

Kisebb változások lesznek a blogon a tippekkel kapcsolatban. Úgy döntöttem inkább visszaveszek a mennyiségből és a minőségre fektetem a hangsúlyt; tehát inkább napi 2-3 meccsre adok tippeket, de konkrét magyarázattal és statisztikákkal alátámasztva. Akkor a szombati nappal kezdve így indul:




Syrianska - Östers
Több, mint 2 gól - 2.30
VÉGEREDMÉNY: 0-1
Az Östers a svéd másodosztály, a Superettan bajnoka volt tavaly, így jutott fel az Allsvenskan-ba, bár az utolsó 4 fordulóban nem is tudott nyerni. Ami azóta is folytatódott az első osztályban; két forduló után 2 pontja van. Bár az utóbbi fordulóban nem akárki ellen játszottak 1-1-et, mint a Helsingborg ellen, az utolsó előtti percben jött az egyenlítő gól egyébként. A Syrianska-ról annyit éppen csak elkerülte a kiesést a tavalyi bajnokságban, 13.-ikként maradtak bent, eddig két meccs után egy pontjuk van. Ezen a meccsen egy sok gólos döntetlent vagy egy hazai nyereséget várok, de mindenesetre a több mint 2 gól elég jó tippnek bizonyul. Igaz, a Syrianska még nem lőtt gólt az idei bajnokságban, de pont ezért most a friss Östers ellen bizonyítani akarnak. 


Syrianska





Yokahama F Marinos - Kawasaki
1 - 1.91 vagy Több, mint 2 gól - 1.80
VÉGEREDMÉNY: 2-1
Elég jó szorzó a hazai győzelemre, hisz a Yokahama 5 meccsből eddig mindet hozta, elég magabiztosak. A vendég Kawasaki jelenleg a 15.-ik helyen össz-vissz 3 ponttal, tehát 3 döntetlent és 2 vereséget szenvedtek eddig. A Nabisco kupában nyert egyébként a Kawasaki az Iwata ellen aki ott a tabellát vezeti, de az mondjuk más tészta. Tehát hazai pályán a Yokohama nem fog hibázni, de ha mégis a tuti biztosra akarunk menni, akkor ott van még a több, mint 2 gólos opció, ami azért is jöhet be, mert a Yokahama erőteljes támadó játékot játszik és ha esetleg kapnak egy gólt a Kawasaki-tól, ők azt háromszorosan adják vissza, de ha csak fordítanak már az is elég a győzelemhez.

Marinos




Bristol City - Bolton
2 - 2.50 vagy Félidő x - 2.20
VÉGEREDMÉNY: 1-2
A hazai csapat, Bristol nem túl rózsásan egészen az utolsó helyig, a 24.-ikig csúszott a folyamatos hibái miatt, ahonnan már nem sok esélye van elkerülni a kiesést, mert már csak 5 forduló van hátra és 7 pontra van tőlük a 22 és 23.-ik csapat is. Főleg, hogy most az ellenfél a Bolton, ahol idegenben vannak gondok, leginkább az otthoni pályát szeretik a statisztikák alapján. A 8.-ik helyről várják ezt a meccset, és egy győzelemmel akár az ötödik helyig ugorhatnak, ha minden úgy alakul ahogy ők akarják. Bogdán Ádám magabiztossága megoldhatja a gólmentességet a Bolton számára, ám nem biztos, hogy most ő lesz a kapuőr. Kemény meccs lesz, de jobb csapat és jobb játékos állománnyal rendelkezik a Bolton, a győzelmet hazaviszik Bristol-ból. Mivel nagy lesz a harc, inkább a második félidő közepe-vége felé várhatunk gólt/gólokat, tehát egy félidő döntetlen tipp is megfogadható. 


Ádám Bogdán

11 vegyes mérkőzés

0 megjegyzés

Egy foci csapatban 11 ember játszik, és bármilyen nemzet állampolgára lehet, ezt ugye tudjuk. Ebben a bejegyzésben 11 meccs lesz különböző nemzeti bajnokságokból, ennek apropóján.





Luton - Grimsby 2 - 2.75
VÉGEREDMÉNY: 1-1





Accrington - Morecambe x - 3.50
VÉGEREDMÉNY: 2-0




Leicester - Birmingham 1 - 1.67
VÉGEREDMÉNY: 2-2





Palmeiras - Libertad 1 - 2.05
VÉGEREDMÉNY: 1-0


Lara - Universidad de Chile x - 3.40
VÉGEREDMÉNY: 2-3


Olimpia Asuncion - Newells Old Boys 1 - 2.40
VÉGEREDMÉNY: 4-1





Kaposvár - Honvéd FC 1 - 2.50
VÉGEREDMÉNY: 1-2


Paks - Diósgyőri VTK x - 3.20
VÉGEREDMÉNY: 1-0





Betis - Sevilla 2 - 2.70
VÉGEREDMÉNY: 3-3





Brommapojkarna - Norrkoping 2 - 2.50
VÉGEREDMÉNY: 1-0




Landskrona - Ängelholm x - 3.30
VÉGEREDMÉNY: 0-0


Bajnokok Ligája és angol foci

0 megjegyzés

A keddi nap is mint mostanában sokszor, a BL-ről és az angol ligákról fog szólni. Sok jó meccsnek nézünk elébe, tehát van miért felkelni, főleg, hogy jön a tavasz.





Borussia Dortmund - Malaga 1 - 1.40
VÉGEREDMÉNY: 3-2

Galatasaray - Real Madrid 1 - 5.00
VÉGEREDMÉNY: 3-2






Basingstoke - Weston x - 3.60
VÉGEREDMÉNY: 1-3


Billericay - Eastbourne 1 - 2.40
VÉGEREDMÉNY: 1-2


Boreham Wood - Havant & W 2 - 2.60
VÉGEREDMÉNY: 1-2


Maidenhead - Sutton 1 - 2.25
VÉGEREDMÉNY: 0-1


Staines Town - Welling x  - 3.75
VÉGEREDMÉNY: 2-2






Alfreton - Barrow 1 - 2.00
VÉGEREDMÉNY: 4-0


Dartford - Grimsby 2 - 2.50
VÉGEREDMÉNY: 1-2


Gateshead - Nuneaton x - 3.40
VÉGEREDMÉNY: 0-2


Newport - Braintree x - 3.75
VÉGEREDMÉNY: 1-0








Milton Keynes - Swindon 1 - 2.88
VÉGEREDMÉNY: 2-0


Preston - Oldham 1 - 2.15
VÉGEREDMÉNY: 2-0







Millwall - Sheffield Wed 1 - 2.40
VÉGEREDMÉNY: 1-2

Angol szombat

0 megjegyzés
Angliában is lassan rendeződik az időjárás által okozott felfordulás és lejátsszák végre a csapatok az elmaradt meccseket, így már alig 5 forduló van hátra, azaz 3 hét a legtöbb angol ligából. De amíg még van esély fogadjunk eme csodás eseményekre.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

The good weather is now comming to UK as well hopefully. Good matches in the English leagues for sure this Saturday as well. In the most leagues 5 matches left, it means 3 weeks, so get up, stand up, stand up for your bet!





Chelmsford - Bath City x - 4.00
VÉGEREDMÉNY: 0-1


Maidenhead - Havant & W 2 - 2.00
VÉGEREDMÉNY: 2-0


Salisbury - Welling 1 - 2.20
VÉGEREDMÉNY: 2-1


Sutton - Billericay x - 3.75
VÉGEREDMÉNY: 3-0


Weston - Bromley x - 3.75
VÉGEREDMÉNY: 3-0






Halifax - Altrincham 2 - 3.60
VÉGEREDMÉNY: 3-4


Gloucester - Vauxhall x - 3.75
VÉGEREDMÉNY: 1-1


Brackley - Guiseley 1 - 3.10
VÉGEREDMÉNY: 1-0


Stortford - Colwyn Bay 1 - 2.00
VÉGEREDMÉNY: 2-2


Workington - Worcester 2 - 3.10
VÉGEREDMÉNY: 1-0





Woking - Wrexham 1 - 3.40
VÉGEREDMÉNY: 2-0


Alfreton - Stockport 1 - 2.00
VÉGEREDMÉNY: 2-3


Ebbsfleet - Nuneaton x - 3.50
VÉGEREDMÉNY: 1-1


Gateshead - Luton 2 - 2.50
VÉGEREDMÉNY: 5-1


Hyde - Braintree 1 - 2.20
VÉGEREDMÉNY: 1-2


Macclesfield - Hereford x - 3.40
VÉGEREDMÉNY: 0-1


Tamworth - Forest Green 2 - 2.10
VÉGEREDMÉNY: 2-1


Telford - Dartford x - 3.50
VÉGEREDMÉNY: 0-2






York - Accrington 1 - 2.20
VÉGEREDMÉNY: 1-1


Bradford - Northampton 2 - 3.75
VÉGEREDMÉNY: 1-0


Bristol Rovers - Wimbledon x - 3.60
VÉGEREDMÉNY: 1-0


Exeter - Dagenham & Red. x - 3.50
VÉGEREDMÉNY: 0-1


Barnet - Chesterfield 1 - 2.75
VÉGEREDMÉNY: 0-2


Morecambe - Rotherham x - 3.50
VÉGEREDMÉNY: 2-1


Oxford Utd - Wycombe 2 - 3.60
VÉGEREDMÉNY: 0-1


Plymouth - Cheltenham 2 - 2.63
VÉGEREDMÉNY: 2-0


Fleetwood - Rochdale 2 - 3.25
VÉGEREDMÉNY: 0-3






Colchester - Leyton Orient 1 - 2.90
VÉGEREDMÉNY: 2-1


Milton Keynes - Crawley 1 - 2.05
VÉGEREDMÉNY: 0-0


Coventry - Brentford 1 - 3.00
VÉGEREDMÉNY: 1-1


Hartlepool - Bury x - 3.40
VÉGEREDMÉNY: 2-0


Oldham - Carlisle x - 3.60
VÉGEREDMÉNY: 1-2


Portsmouth - Stevenage 1 - 2.30
VÉGEREDMÉNY: 0-0


Walsall - Sheffield Utd 1 - 2.75
VÉGEREDMÉNY: 1-1






Bolton - Wolves 1 - 2.00
VÉGEREDMÉNY: 2-0


Derby - Ipswich x - 3.50
VÉGEREDMÉNY: 0-1


Brighton - Leicester 2 - 3.10
VÉGEREDMÉNY: 1-1


Charlton - Leeds x - 3.50
VÉGEREDMÉNY: 2-1


Birmingham - Millwall 1 - 2.38
VÉGEREDMÉNY: 1-1


Huddersfield - Peterborough 2 - 3.20
VÉGEREDMÉNY: 2-2


Nottingham - Blackpool 1 - 2.00
VÉGEREDMÉNY: 1-1


Sheffield Wed - Blackburn x - 3.40
VÉGEREDMÉNY: 3-2


Watford - Cardiff 2 - 3.00
VÉGEREDMÉNY: 0-0






Reading - Southampton 2 - 2.30
VÉGEREDMÉNY: 0-2


Norwich - Swansea x - 3.30
VÉGEREDMÉNY: 2-2


Stoke - Aston Villa 1 - 2.10
VÉGEREDMÉNY: 1-3


West Brom - Arsenal 1 - 4.20
VÉGEREDMÉNY: 1-2

Angol Húsvét

0 megjegyzés
Egy tisztességes angol ember mi mással is tölthetné a Húsvétot, mint a nemzeti bajnokságokkal. Angliában ma minden szinten fordulót rendeznek, így a szünnapon sem maradunk tétlenek fogadásilag.





Bath City - Salisbury 1 - 2.80
VÉGEREDMÉNY: 0-0


Chelmsford - Dover x - 3.50
VÉGEREDMÉNY: 0-3


Hayes & Yeading - Havant & W 2 - 2.05
VÉGEREDMÉNY: 1-4


Hornchurch - Bromley x - 3.50
VÉGEREDMÉNY: 1-0


Tonbridge - Billericay 2 - 3.25
VÉGEREDMÉNY: 1-1






Harrogate - Gainsborough 1 - 2.00
VÉGEREDMÉNY: 0-0


Boston - Stortford x - 3.50
VÉGEREDMÉNY: 1-1


Stalybridge - Colwyn Bay x - 3.60
VÉGEREDMÉNY: 3-3


Worcester - Oxford City 1 - 3.30
VÉGEREDMÉNY: 3-2







Braintree - Ebbsfleet 1 - 2.00
VÉGEREDMÉNY: 3-1


Luton - Kidderminster 2 - 2.50
VÉGEREDMÉNY: 1-2


Dartford - Woking x - 3.50
VÉGEREDMÉNY: 4-1


Lincoln - Cambridge Utd 2 - 2.70
VÉGEREDMÉNY: 0-0


Barrow - Hyde 2 - 2.70
VÉGEREDMÉNY: 1-1


Nuneaton - Newport 2 - 2.30
VÉGEREDMÉNY: 1-2


Southport - Alfreton 1 - 2.30
VÉGEREDMÉNY: 0-2


Stockport - Grimsby x - 3.40
VÉGEREDMÉNY: 1-2






Southend - Fleetwood 2 - 3.30
VÉGEREDMÉNY: 1-1


Exeter - Rochdale x - 3.60
VÉGEREDMÉNY: 1-2


Aldershot - Oxford Utd 2 - 2.80
VÉGEREDMÉNY: 3-2


Cheltenham - Northampton 1 - 2.15
VÉGEREDMÉNY: 1-0


Chesterfield - Port Vale x - 3.50
VÉGEREDMÉNY: 2-2


Dagenham & Red. - Bristol Rovers 2 - 3.25
VÉGEREDMÉNY: 2-4


York - Plymouth x - 3.40
VÉGEREDMÉNY: 2-0


Gillingham - Rotherham 2 - 3.30
VÉGEREDMÉNY: 1-0


Morecambe - Wycombe 1 - 2.20
VÉGEREDMÉNY: 0-1


Torquay - Bradford x - 3.40
VÉGEREDMÉNY: 1-3


Wimbledon - Barnet 1 - 2.30
VÉGEREDMÉNY: 0-1


Accrington - Burton 2 - 2.75
VÉGEREDMÉNY: 3-3







Doncaster - Swindon x - 3.40
VÉGEREDMÉNY: 1-0


Oldham - Colchester 2 - 4.00
VÉGEREDMÉNY: 1-1


Crewe - Preston x - 3.30
VÉGEREDMÉNY: 1-0


Milton Keynes - Brentford 1 - 2.50
VÉGEREDMÉNY: 2-0


Notts County - Yeovil 1 - 2.60
VÉGEREDMÉNY: 1-2


Walsall - Coventry 2 - 3.30
VÉGEREDMÉNY: 4-0


Portsmouth - Tranmere 1 - 2.80
VÉGEREDMÉNY: 1-0


Shrewsbury - Crawley x - 3.40
VÉGEREDMÉNY: 3-0






Barnsley - Leicester 1 - 3.50
VÉGEREDMÉNY: 2-0


Birmingham - Wolves 1 - 2.25
VÉGEREDMÉNY: 2-3


Blackpool - Crystal Palace x - 3.40
VÉGEREDMÉNY: 1-0


Bristol City - Sheffield Wed 2 - 3.00
VÉGEREDMÉNY: 1-1


Burnley - Nottingham x - 3.40
VÉGEREDMÉNY: 1-1


Cardiff - Blackburn 2 - 5.50
VÉGEREDMÉNY: 3-0


Millwall - Ipswich 1 - 2.25
VÉGEREDMÉNY: 0-0


Leeds - Derby x - 3.40
VÉGEREDMÉNY: 1-2






Fulham - QPR 2 - 4.00
VÉGEREDMÉNY: 3-2

Angol meccsek szombat kora délutánra

0 megjegyzés

Szombaton megint rengeteg angol meccs lesz, erre nézzünk is egy finom illatos bukétát.





Billericay - Hayes & Yeading x - 3.50
VÉGEREDMÉNY: 4-1


Maidenhead - Bath City 2 - 2.50
VÉGEREDMÉNY: 0-1






Bradford PA - Harrogate x - 3.60
Elmaradt


Corby - Worcester 2 - 2.63
VÉGEREDMÉNY: 1-0


Gainsborough - Guiseley 2 - 2.00
VÉGEREDMÉNY: 0-0


Oxford City - Solihull 2 - 3.10
VÉGEREDMÉNY: 1-2







Alfreton - Lincoln 1 - 2.00
VÉGEREDMÉNY: 0-2


Gateshead - Southport x - 3.40
VÉGEREDMÉNY: 2-2


Cambridge Utd - Luton 1 - 2.70
VÉGEREDMÉNY: 2-2


Telford - Nuneaton 2 - 2.60
VÉGEREDMÉNY: 0-3


Woking - Hereford x - 3.40
VÉGEREDMÉNY: 1-1






Plymouth - Exeter 2 - 2.50
VÉGEREDMÉNY: 1-0


Bristol Rovers - York 1 - 2.00
VÉGEREDMÉNY: 0-0


Burton - Chesterfield 1 - 2.00
VÉGEREDMÉNY: 0-1


Fleetwood - Gillingham 2 - 2.40
VÉGEREDMÉNY: 2-2





Charlton - Bolton 2 - 2.63
VÉGEREDMÉNY: 3-2


Ipswich - Leeds x - 3.50
VÉGEREDMÉNY: 3-0


Nottingham - Brighton 1 - 2.15
VÉGEREDMÉNY: 2-2


Peterborough - Cardiff 1 - 3.40
VÉGEREDMÉNY: 2-1


Sheffield Wed - Barnsley 1 - 2.30
VÉGEREDMÉNY: 2-1


Wolves - Middlesbrough 2 - 2.88
VÉGEREDMÉNY: 3-2


Huddersfield - Hull City 2 - 2.30
VÉGEREDMÉNY: 0-1







Southampton - Chelsea 2 - 2.20
VÉGEREDMÉNY: 2-1


Swansea - Tottenham 2 - 2.30
VÉGEREDMÉNY: 1-2


West Ham - West Brom x - 3.40
VÉGEREDMÉNY: 3-1

Anglikán péntek

0 megjegyzés

Pénteken Angliában beindul az élet és remélhetőleg nem esik le egy újabb nagyobb adag hó, akkor talán nem maradnak el meccsek ismét a bajnokságokban. Sok mérkőzés lesz, fontos pontok szerzése, tehát nézzük is:





Basingstoke - Eastleigh x - 3.60
VÉGEREDMÉNY: 0-3


Boreham Wood - Hornchurch x - 4.20
VÉGEREDMÉNY: 2-1


Welling - Chelmsford x - 3.80
VÉGEREDMÉNY: 3-0






Barnet - Dagenham & Red. 1 - 2.40
VÉGEREDMÉNY: 0-0


Bradford - Southend 1 - 2.05
VÉGEREDMÉNY: 2-2


Oxford Utd - Morecambe 2 - 4.00
VÉGEREDMÉNY: 1-1


Port Vale - Cheltenham 2 - 3.50
VÉGEREDMÉNY: 3-2


Rochdale - Aldershot 1 - 2.20
VÉGEREDMÉNY: 1-1


Rotherham - Wimbledon x - 4.00
VÉGEREDMÉNY: 1-0


Wycombe - Accrington 1 - 2.10
VÉGEREDMÉNY: 0-0


Northampton - Torquay x - 3.75
VÉGEREDMÉNY: 1-0







Bury - Crewe 2 - 2.80
VÉGEREDMÉNY: 2-2


Hartlepool - Milton Keynes x - 3.40
VÉGEREDMÉNY: 0-2


Carlisle - Shrewsbury 1 - 2.30
VÉGEREDMÉNY: 2-2


Colchester - Bournemouth 2 - 2.10
VÉGEREDMÉNY: 0-1


Coventry - Doncaster x - 3.40
VÉGEREDMÉNY: 1-0


Brentford - Notts County x - 3.60
VÉGEREDMÉNY: 0-0


Scunthorpe - Leyton Orient 2 - 2.70
VÉGEREDMÉNY: 2-1


Tranmere - Sheffield Utd 1 - 3.30
VÉGEREDMÉNY: 0-1


Yeovil - Walsall 1 - 2.38
VÉGEREDMÉNY: 0-0






Blackburn - Blackpool x - 3.30
VÉGEREDMÉNY: 1-1


Watford - Burnley x - 3.40
VÉGEREDMÉNY: 3-3


Crystal Palace - Birmingham 2 - 4.33
VÉGEREDMÉNY: 0-4



Leicester - Millwall x - 3.75
VÉGEREDMÉNY: 0-1