Keddre két elmaradt meccsre adok tippet, az egyik az angol Npower League 1.-ből, másik pedig a magyar NB1-ből.
Honvéd FC - Ferencvárosi TC
Ferencváros megnyeri mindkét félidőt - 9.00 vagy Legmagasabb gólszámú félidő: Második - 2.00
VÉGEREDMÉNY: 1-0
Egy március végi havazás miatt elmaradt mérkőzés, rangadó, derby ez. A hatodik helyezett Honvéd fogadja a Bozsik stadionban a már negyedik helyre kúszó, magabiztossággal egyre jobban viszonyuló Ferencvárost. A Honvéd utóbbi három meccsén kikapott az MTK-tól, döntetlent játszott a Debrecennel, majd nyert Kaposváron. A Ferencváros utoljára Novemberben kapott ki, azóta megy a szekér, bár becsúszott egy szerencsétlen döntetlen a Hali ellen ami nagyon kellett volna a dobogóhoz való felzárkózáshoz. De egy Honvéd elleni győzelem is már a harmadik helyre csúsztatná a csapatot. A Fradi támadójátéka megint csak eredményességet hoz, több gólt is láthatunk ezen a meccsen és óriási harcot, tehát érdemes nézni. Egyébként a Fradi több, mint 2 éve nem tudott nyerni a Honvéd ellen, ami ezúttal megtörik és most duplán nyer, az első és a második félidőt is hozza és ahogy ilyenkor lenni szokott a hajrában több gól is potyoghat, legalábbis több mint az elsőben.
Oldham - Yeovil
2 - 3.00 vagy Több, mint 3 gól - 3.50
VÉGEREDMÉNY: 0-0
Ez a meccs már régebbről maradt el, amit Februárban akartak lejátszani, de akkor a havazás és beázások miatt sajnos nem tudtak megtenni, így most kerül sorra. Az Oldham a 20.-ik kieséshez közeli helyen, a 43.-ik fordulóban, tehát nagyon veszélyes a helyzet számukra és fontos pontot, vagy pontokat szeretnének hozni, de nagyon nehéz dolguk lesz, ugyanis a Yeovil-nak jöttek a meccsek az utóbbi fordulókban és már az negyedik helyen állnak. Egy győzelem esetén jobb gólkülönbség miatt már a harmadik helyet is elcsíphetik. Márpedig a győzelem elég biztosnak tűnik, sokkal jobb a támadó játékuk az Oldhaménél és szerintem sima meccs lesz. Ekkora szorzóval óriási ajándék! Ami a gólszámokat illeti, sok várható, több mint 3.