-
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: serie a. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: serie a. Összes bejegyzés megjelenítése

Tripla rangadó

0 megjegyzés

A vasárnapi esőben sem maradunk természetesen meccsek nélkül, sőt lesz angol, olasz és svéd rangadó is a palettán, mind-mind magas oddszokkal.



Manchester United - Chelsea
1 - 2.10 vagy Több, mint 3.5 gól - 2.75 vagy Man Utd és 2.5 gól felett - 3.10 vagy Man Utd mindkét félidőben szerez gólt - 2.75 
VÉGEREDMÉNY: 0-1
A United-nek már mindegy, gondolhatjuk, hiszen 4 fordulóra a végétől már bajnokok, de aki látta az előző, Arsenal elleni döntetlent, az láthatta, hogy abszolút nem adják fel és igenis bizonyítják, hogy nem fognak kikapni a hátralévő meccseken sem. A Chelsea pedig jóval gyengébben teljesít véleményem szerint a bajnokságban idén, mint az Arsenal, de mégis a harmadik helyen állnak és nagyobb szerencsével akár a második hely is összejöhet, de ha nem, akkor a harmadik; BL-t jelentő helybe is kapaszkodniuk kell, mert 1 pontra tőlük az Arsenal. A meccsen, mint említettem mindent bele fog adni mindkét csapat, hiszen egy Man United Chelsea meccs mindig nagy meccs. Októberben Londonban 3-2-re nyertek a manchester-iek egyébként. Most hazai győzelem várható, megint szoros meccs lesz, szerintem egy góllal nyernek, de több lesz megint, mint 3.5 gól. 
A bírónak nehéz dolga lesz

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------




Napoli - Inter
x - 4.20 vagy Pontos eredmény 1-1 - 8.00 vagy Döntetlen és 2.5 gól alatt - 5.50 
VÉGEREDMÉNY: 3-1
A nápolyi csapat még nem adta fel a harcot, ezt tükrözi az elmúlt 6 fordulóban mutatott teljesítménye, csupán egyszer nem hozták a három pontot, a Milan ellen ikszeltek le. Előtte volt egy hosszabb rossz széria, de most újra a jó úton vannak a nyerés felé. A Milan 7 pontra tőlük, a hátralévő 4 fordulóban tehát még behozhatja könnyen a lemaradást és a BL-t érő helyért nagyot kell most küzdeni  Az Inter lecsúszott a hetedik helyig  elég mély gödörben vannak, kikaptak a Palermo-tól az előző fordulóban, előtte meg az Atalantától és Cagliari-tól is. Nápolyban tehát nehéz dolguk lesz, de az Intern is nagyon fog küzdeni  hisz kell nekik az ötödik hely, ami a Seria A-ban felér egy Európa Ligás szerepléssel. Csupán három pontra van ez tőlük, a Roma-t kell megelőzniük. A meccsen sok szabálytalanság, sárga lap és kevés gól várható. A vége érzésem szerint döntetlen lesz és maximum 2 gól fog születni, tehát akár a végeredményt is meg lehet tippelni jó pénzért.
Ha Cavani lő, mindenki csak néz...


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Halmstad - Östers
2 - 2.90 vagy Összesített szöglet 10 felett - 1.83 (szögletek száma: 8) vagy Östers és 2.5 gól alatt - 5.50 vagy Pontos eredmény 0-2 - 13.00 vagy Östers nyer és nem kap gólt - 4.50
VÉGEREDMÉNY: 1-0
A Halmstad csapat borzalmasan kezdte az idei Allsvenskan-t, még nyerni sem tudott az eddig eltelt 6 forduló után, és három döntetlen után van csak három pontja. Egyébként a svéd másodosztályból - a Superettan-ból - került fel a Halmstad, osztályozó segítségével, úgy hogy harmadikként végeztek akkor. A vendég az Östers, a másik újonc, ők viszont megnyerték a Superettan-t és simán jutottak fel az élvonalba. Ahol eddig két győzelemmel és egy döntetlennel állnak a nyolcadik helyen. A három vereségét az utolsó két fordulóban kapta, de olyan nagy csapatoktól, mint a tavalyi bajnok Elfsborg és a Malmö. Az Östers utoljára Halmstad-ban '98-ban tudott nyerni, ami azért nem most volt, igaz azóta rengeteg dolog történt már. Az Östers összességében jobb csapat a Halmstad-nál és a mostani esetleges győzelmével már az élbolyban is találja magát, ami nagyon megérdemelt lenne. Úgy érzem, egy magabiztos Östers simán veri 15 év után idegenben a hazai Halmstad-ot, sok szögletet szoktak lőni, 10 felett érdemes megfogadni, kevés gól lesz, mindenesetre 2.5-nél kevesebb. A pontos eredményt is megtippelném, 0-2-t érzek. 
Dupla öröm az Östers-nek

Rangadók napja vasárnap

0 megjegyzés

Vannak, illetve lesznek most vasárnap olyan meccsek, amik mellett nem lehet csak úgy elmenni. Ilyen például egy Juventus - Milan, egy Diósgyőr - Fradi vagy egy Tottehnam - Man City. Ha a rangadók mellé még fogadunk is, akkor aztán tényleg izgalmas meccsek lesznek ezek. 



Tottenham - Manchester City
x - 3.60 vagy Pontos végeredmény 2-2 - 13.00 vagy Több, mint 2 gól - 1.90
VÉGEREDMÉNY: 3-1
A Tottenham kisesett az Európa Ligából, a nála papíron gyengébb svájci Basel-től, ami nagy csalódást okozott a Spurs szurkolóknak. A Premier League-ben is álltak már jobban, most az 5.-ik helyen vannak 58 ponttal, rögtön 60 ponttal 4.-ik az Arsenal, de már eggyel többet játszott. Így tehát egy mai győzelem akár a 3.-ik helyig is viheti őket, ha a Cheslea meg kikap a Liverpooltól, amire szintén van esély. A Manchester City idén is a nagy tesó United nyakán, bár már annyira nem szorosan, 13 pontnyira tőlük. Ahogy egy ilyen meccsen szokott lenni, nagy iramú támadásra kiélezett harc lesz, reményeim szerint sok góllal. A hazaiak utoljára 2010-ben nyertek a City ellen, akkor idegenben, Londonban pedig 2009-ben. Mint említettem, sok gól lesz, de mégis döntetlen, ugyanis a pályán újra Bale, és akkor a Spurs más focit játszik, bár kétszer is az eredmény után fognak futni. 
Tátott szájjal 









Diósgyőri VTK - Ferencvárosi TC
2 - 1.85 vagy Több, mint 11 szöglet - 2.25 vagy Félidő 2 / végeredmény 2 - 3.00
VÉGEREDMÉNY: 2-2 
Magyarország két legnagyobb szurkolótábora az biztos, a pályán látottakon kívül ez tuti. Az előző fordulóban nagyon csúny 3-0-át szenvedett a Diósgyőr Siófokon, ami Szentes Lázár állásába került, tehát Kovac edzőnek ez lesz az első meccse, egyből a mélyvíz. A Ferencváros szintén kikapott, 1-0-ra a Honvédtől, ahol igazság szerint egy szépen kialakított helyzetük sem volt, óriási csalódás tehát mindkét szurkolótábor részére az előző forduló. De, azt láthattuk a Videoton ellen, hogy van azért erő bőven a miskolci csapatban, csak tudja a franc miért de nem mindig szedik elő. A Diósgyőr 2009-ben nyert NB1-es meccset a Fradi pályán, nagy fölényben 3-0-ra nyert akkor, most más a helyzet, a Fradi támadóbb focit játszik, bár ha nem is mindig eredményeset, de gólratörőbb. Magabiztos idegenbeli győzelem. 
Klasszikus harc





Juventus - AC Milan
1 - 1.73 vagy Juventus értékesít egy büntetőt - ... vagy Félidő x - 2.30
VÉGEREDMÉNY: 1-0 
A Serie A legnagyobb meccse, akár milyen formában van ez a két gárda, mindig is ez volt és lesz a legnagyobb esemény az olasz bajnokságban. A Juventus már 11 ponttal vezeti a bajnokságot a Napoli előtt, tehát elég magabiztosak, 32 meccsből csupán 4-et vesztettek el. A Milan rosszul kezdte a bajnokságot, de jött Balotelli pont jókor, aki nagyot lendített a csapat eredményességén és bár az utóbbi két fordulón csak 2 pontot hoztak, hozzák az elvárhatót. Vasárnap viszont az kevés lesz, amit ők nyújtani tudnak, a Juve sokkal erősebb, jobban helyezkednek, jobb a védelmük és több gólt is lőnek. A novemberi meccsen egyébként 1-0-ra meglepően nyert a Milan. Úgy érzem ez most nem fog összejönni; kevés gólos de magabiztos hazai siker. 
Megszokott olasz tumultus

Hétfői rangadók, déltől északra

0 megjegyzés

Két príma meccsel nyílik a hét és én most ezekre szeretnék tippeket adni, az egyik délről, a másik északról érkezik el hozzánk.



Lazio - Juventus 
2 - 1.91 vagy Kevesebb mint 2 gól - 3.25
VÉGEREDMÉNY: 0-2
A Juventus már elég régóta vezeti a Serie A tabelláját és a Napoli tegnapi döntetlenje is azt igazolja, hogy nincs nagyobb veszélyben a bajnoki cím megnyerése idén sem. 8 ponttal a Napoli fölött 7 meccsel a bajnokság vége előtt kényelmesen várja a Lazio ellen rangadót. A Lazio lecsúszott az ötödik helyre, csupán 51 pontjával éppen hogy csak eltud majd csípni egy Európa Ligás helyet, ez többek között köszönhető a rossz szériájának az utóbbi időben. A mai meccsen sem fognak túl kiemelkedően teljesíteni, pár gyengébb támadás, de szerintem egy gól fog dönteni a Juve számára. A szokásos olaszos rangadó feeling, kevés góllal.






Elfsborg - IFK Göteborg 
1 - 2.15 vagy Mindkét csapat szerez gólt - 1.83
VÉGEREDMÉNY: 0-0
Az Elfsborg nevét jobb megjegyezni, hisz a tavalyi Allsvenskan bajnoka volt, kitűnő formában hajrázták végig a bajnokságot és sikeresen emelhették a trófeát az egekbe. Azonban eddig két meccsen 2 pontot tudtak csak hozni. Az ellenfelük a mai napon a híres IFK Göteborg, akik a hetedik helyen végeztek tavaly, most azonban két magabiztos győzelem után, úgyhogy még gólt sem kaptak 100%-osak. Tehát nagy küzdelem várható, de az Elfsborg hazai pályán úgy vélem még mindig képes megfogni a Göteborgot, akárcsak az elmúlt 3 évben. Szoros meccsen, akár csak egy büntető dönthet, mégis sok gólos mérkőzés várható, de nyer az Elfsborg és beindul újra a szekerük.

Vasárnapi tippek

0 megjegyzés

Vasárnap a szokásos fordulók kerülnek megrendezésre, majdnem minden európai és nem európai bajnokságban fordulókat rendeznek. Mi most inkább az olasz, japán és svéd ligákra fókuszálunk ezen a szent napon.




AC Milan - Napoli 
Edinson Cavani gólt szerez - 2.10 vagy Félidő x - 2.20
VÉGEREDMÉNY: 1-1
A két ősi rivális akik az idei bajnokságban sem okoztak túl nagy csalódást a szurkolóiknak. Nem túl nagyot  de valamennyit okozott a Milan gyenge kezdése, és a Napoli kiesése az Európa Ligából, majd amikor nagyon fontos pontokat kaphattak volna, elkezdtek veszíteni, így majdnem elúszott a harmadik hely is. Most második helyen a Napoli, és harmadik a Milan. Nagy küzdelem várható, inkább olyan olaszos, tehát azért ne várjunk nagy nyomást és sok gólt sem egyik csapattól se. A gólok számát nem tudnám megtippelni, mert nagyon változó mostanában, hogy mennyit lő a Napoli, főleg egy ilyen meccsen. Ami viszont valószínű, hogy Cavani gólt lő, ahogy szokott ilyenkor lenni, büntetőből. A döntetlen félidő meg ehhez hasonló rangadókon nagyon sokszor előfordul, akkor még általában 0-0 szokott lenni, óvatosak a felek.





Urawa - Shonan
Több mint 2 gól - 1.75 vagy Félidő 1, végeredmény 1 - 2.10
VÉGEREDMÉNY: 2-0
A vendég Shonan a J-Leage 2.-ből jutott fel idén, tehát egy friss csapatról van szó, ami látszik is az eddigi teljesítményén; 5 meccsből 3 döntetlen és 2 vereség, tehát a győzelem még nem igen akart összejönni. Az Urawa Red Diamonds viszont bronzérmes lett az előző szezonban és mindig is elitnek számított a csapat a japán első osztályban. Jelenleg a második helyen, úgy hogy csak egy döntetlent értek el, igaz azt pont a másik újonc Oita ellen. De ami ezt a meccset illeti, mindenképpen sok gól várható, hisz az Urawa inkább támadó játékot játszik, és a Shonan pedig sok gólt kap. A másik tipp meg a félidőben vezet az Urawa, amit meg is tart és megnyeri a meccset.

  




Atvidabergs - AIK Stockholm
x - 3.20
VÉGEREDMÉNY: 1-0
Az Atvidabergs évek óta egy közép csapat csak a svéd első osztályú Allsvenskan-ban, sőt ennél most még gyengébbek is, mert két forduló után 0 ponttal rendelkeznek. Az AIK viszont a svéd futball egyik reménysége, bár még nincsenek olyan szinten mint a Göteborg vagy a Malmö, de van esély egy újabb jó csapatnak. Jelenleg két döntetlennel a kilencedikek. Az AIK sokkal látványosabb focit játszik, mint a Atvidabergs és bár a statisztika azt mutatja, hogy a hazaiak az utóbbi 2 évben többször nyertek az AIK ellen, most egy döntetlenre számíthatunk. Amivel egyébként boldog lehet mindkét csapat.   

Derby nap

0 megjegyzés

Ma két óriási örök rangadó lesz, vagy derby ahogyan ezt nemzetközileg hívják. Az egyik Angliából egy igazi manchester-i harc, a másik egy római csata. Nézzük is mit takarnak ezek tipp ügyileg.




Manchester United - Manchester City x - 3.50
vagy
2.5 gól alatt - 2.00
VÉGEREDMÉNY: 1-2








AS Roma - Lazio 1 - 2.00
vagy 
Pontos eredmény 1-0 - 8.00
VÉGEREDMÉNY: 1-1




Az európai foci legjava

0 megjegyzés
Angliában, Olaszországban és Spanyolországban is lesznek ma meccsek, nem is akármilyenek. Leginkább a 2.00 feletti szorzóval rendelkező mérkőzéseket emletem most ki.





Tottenham - Everton 1 - 2.15
VÉGEREDMÉNY: 2-2


Newcastle - Fulham 2 - 4.00
VÉGEREDMÉNY: 1-0


QPR - Wigan x - 3.50
VÉGEREDMÉNY: 1-1








Fiorentina - AC Milan x - 3.10
VÉGEREDMÉNY: 2-2


Catania - Cagliari 2 - 3.75
VÉGEREDMÉNY: 0-0


Sampdoria - Palermo x - 3.30
VÉGEREDMÉNY: 1-3


Siena - Parma 2 - 3.10
VÉGEREDMÉNY: 0-0


Napoli - Genoa x - 4.50
VÉGEREDMÉNY: 2-0







Celta Vigo - Vallecano x - 3.40
VÉGEREDMÉNY: 0-2


Osasuna - Espanyol x - 3.30
VÉGEREDMÉNY: 0-2


Getafe - Atletico Madrid 2 - 2.00
VÉGEREDMÉNY: 0-0



Vegyes-vágott szombatra

0 megjegyzés

A sok más nemzeti meccs után azért legyen egy kis hazai is, mellette persze ott a minőségűbb spanyol és olasz bajnokság kiemeltebb meccsei is. Mindezt szombatra.





MTK Budapest - Honvéd FC 2 - 3.30
VÉGEREDMÉNY: 1-0


Paks - Haladás 2 - 3.30
VÉGEREDMÉNY: 0-0


Kecskeméti TE - Pécs 1 - 2.10
VÉGEREDMÉNY: 0-2






Atalanta - Sampdoria x - 3.00
VÉGEREDMÉNY: 0-0


Cagliari - Fiorentina 2 - 2.25
VÉGEREDMÉNY: 2-1


Inter - Juventus 2 - 2.20
VÉGEREDMÉNY: 1-2


Palermo - AS Roma 2 - 2.05
VÉGEREDMÉNY: 2-0


Udinese - Bologna x - 3.20
VÉGEREDMÉNY: 0-0


Torino - Napoli 2 - 2.20
VÉGEREDMÉNY: 3-5







Levante - Sevilla 1 - 3.40
VÉGEREDMÉNY: 1-0

Szombat délutáni és esti fociláz a hóban

0 megjegyzés


Ha szerencsénk van, szombaton nem maradnak el fontos meccsek, sem a magyar, sem az olasz és spanyol ligákban. Amennyiben nem, egy-két tipp:




Kecskeméti TE - Győri ETO 2 - 1.95
Annak ellenére, hogy a Győr nagyon jó formában, a Kecskemétnek is van esélye ezen a meccsen és megnehezíthetik a győriek dolgát. Azonban a Győr nem hibázik és idegenben a hóban is több góllal nyernek.Elmaradt

Újpest - MTK Budapest x - 3.30
Budapesti rangadó, bár az Újpest 2 vereséggel kezdte a tavaszi szezon, már 8 gólt kapott és csak egyet lőtt. Az MTK egy vereség, egy győzelem után most egy döntetlent is beszed. Sajnos nem mer kitámadni az MTK túlzottan, ezért marad egy gyenge 0-0. Elmaradt




Catania - Udinese 1 - 1.91
A szicíliai Catania a 8.-ik, 1 ponttal alatta rögtön az Udinese. Mivel az Udinese idegenben nem tud nyerni, a Catania-nak nagy esélye van a győzelemre és ha mindent beleadnak ez meg is lesz szombaton. 
VÉGEREDMÉNY: 3-1




Getafe - Athletic Bilbao 2 - 3.00
A Getafe csapata nem kapott ki már 4 meccse, és 9.-ik a spanyol bajnokságban, a Blibao a 14.-ik és ők is két meccs óta nyernek. A Valenciát verték az utóbbi fordulóban, ami nagy reményt adhatnak nekik és idegenben is győzelmet arathatnak.
VÉGEREDMÉNY: 1-0

Európai foci mindenhonnan - tippek

0 megjegyzés

Ebben a bejegyzésben lesz mindenféle elsőosztályú európai foci.




Stoke - West Ham x - 3.25
A West Ham nagyon hajtott a Tottenham ellen, akkor látszódott valami belőlük, mit is tudnak. A Stoke formája nem igazán meggyőző, de egy döntetlenig kihúzzák.
VÉGEREDMÉNY: 0-1

Sunderland - Fulham 2 - 3.30
Magas szorzó, de jobb csapat a Fulham, a maga 32 pontjával a 11.-ik helyen. Az a Sunderland fogadja, aki a 15.-ik helyen áll 29 ponttal és egymás után 3 vereséget könyvelhet el. Ezúttal sem lesz ez másképp. 
VÉGEREDMÉNY: 2-2

Swansea - Newcastle 2 - 3.75
A Newcastle erősebb csapat a Swansea-nél és majdnem hogy simán elverik őket idegenben. Novemberben a Newcatle otthon kikapott 2-1-re a Swansea-től, de azóta sok minden történt.
VÉGEREDMÉNY: 1-0




Újpest - Paks 1 - 2.30
Tud-e győzni az Újpest szurkolók nélkül, de frissen igazolt játékosokkal? A Paksnak eggyel több pontja van és egy hellyel előrébb jár. Az Újpest utoljára 2010-ben tudta megverni a Paksot. Talán itt az idő? NEM!
VÉGEREDMÉNY: 0-6 (!!!)




AC Milan - Lazio x - 3.60
Ismert, hogy a Milan megverte a Barcelona-t a Bl-ben, a kiváló védő munkának köszönhetően leginkább. A bajnokságban is egyre jobban állnak, fej-fej mellett jelenleg. Ha tud nyerni a Milan, helyet cserélnek. Olaszos unalom magas fokon, ami nem biztos, hogy negatív. 0-0-t várok.
VÉGEREDMÉNY: 3-0




Real Madrid - Barcelona x - 3.60
A héten már találkoztak, a 3-1-es Real győzelem magárt beszél, de ez a bajnokság, az meg kupa volt. A Barca most leginkább a bajnokságra és a BL-re összpontosít, tehát ezen a meccsen beleadnak mindent és jönni is fog az eredmény, amire válaszol a Real is. Jó meccs lesz, sok góllal, de iksz. 
VÉGEREDMÉNY: 2-1

Osasuna - Athletic Bilbao 1 - 2.30
A Bilbao, az Atletico Madrid 3-0-ás verése óta nem tudtak győzni, azóta pedig volt 4 meccs. Az Osasuna jó otthon, a Real Madrid-dal is leikszelt. Ez győzelem lesz.
VÉGEREDMÉNY: 0-1

Ömlesztett meccsek péntekre

0 megjegyzés

Meccsek ömlesztve a pénteki napra. A nap híre, hogy ismét kezdődik a magyar Nemzeti Bajnokság I.! Két meccsel indul a tavaszi sorozat. Lesz ezen kívűl Olasz fantasztikus rangadó és angol második ligás hatalmas szorzós csoda mérkőzés.




Derby - Crystal Palace x - 3.40
Ha erre a meccsre még ma fogadunk akkor járunk a legjobban, ugyanis az 1-es és a 2-es is 2.75, míg az x 3.40-et fizet. Ebből látszik is, hogy elég 3 esélyes a dolog. A 12.-ik Derby fogadja a 4.-ik Crystal Palace-t. A Palace idegenbeli teljesítménye hagy maga után kívánni valót, utoljára Novemberben nyert. A Derby döntetlen szériája most sem törik meg. Közepes meccs, iksszel. 
VÉGEREDMÉNY: 0-1

Wolves - Watford 2 - 2.30
Veszélyes az ilyen mérkőzés, a Wolf a maga 22.-ik pozíciójával fogadja a 2.-ik Watford-ot. Nagyon fontos pontokat kell szereznie a Watford-nak ugyanis a Hull a nyakában azonos pontszámmal, aki egyébként több, mint valószínű, hogy hozza a győzelmet szombaton a Birmingham ellen. Egy szó, mint száz, győz a Watford.
VÉGEREDMÉNY: 1-1




Macclesfield - Grimsby 2 - 2.20
A Blue Square Premier harmadik helyén áll a Grimsby, aki most a 8.-ik Macclesfield otthonába látogat. A Grimsby jó sorozata tört meg 2 hete, kikaptak a Braintree-től, előtte veretlenek voltak közel 3 hónapja. Most viszont ismét nyernek és fontos pontokat hoznak. Ha nyernek, ugranak egyből az első helyre! Tehát számítsunk rá, hogy nagy küzdelem lesz. Elhalasztva.




Pécs - MTK Budapest 2 - 2.30
...és végre magyar bajnokság! Pécsett több baj is volt, de ezekre most ne térjünk, csak a statisztika alapján látható tisztán, hogy nem állnak jól és az MTK ellen sem fog menni a játék. Az MTK hozza a magabiztos labdatartását és effektív támadójátékát. Kiütik a Pécset.
VÉGEREDMÉNY: 2-1

Eger FC - Diósgyőri VTK x - 3.60
Az szintén köztudott, hogy Egerben sincsenek rendben a dolgok, nagyon rossz az idei teljesítmény, utoljára a Pápa ellen szereztek pontot még Októberben. Viszont azt is érdemes tudni, hogy a Diósgyőr idegenben még nem nyert ebben a szezonban. Most sem fog tudni, hiába közel van Miskolchoz Eger, akkor sem otthon a hazai szurkolók előtt játszanak.
VÉGEREDMÉNY: 0-1


Frankfurt - Mönchengladbach 1 - 2.10
A Bundesliga 4.-ik helyén a Frankfurt, de az utolsó 3 meccsükből 2 pontot sikerült hozni. A Mönchengladbach viszont a 10.-ik helyről próbál ugrani, döntetlent játszott a második Borussia Dortmunddal, illetve a harmadik Leverkusen-nel. Bár kiestek útközben az Európa Ligából, a Lazio ütötte ki őket. Most a Frankfurtnak nagyon kellenek a pontok, ha tartani akarja magát, és otthon győznek is.
VÉGEREDMÉNY: 0-1




Napoli - Juventus 2 - 2.50
Ez az a meccs amit nagyon vártunk már. A második Napoli fogadja a nála 6 ponttal magasabb helyen álló Juvét. A Napoli nagyon csúnyán esett ki az Európa Ligából, összesítésben 5-0-ra verte a Plzen, de ezt gyorsan felejtsük is el. A Seria A-ban, az utolsó 3 meccse döntetlen lett, és ha az előző hétvégi Udinese elleni 0-0-át nézzük, akkor azt mondhatnánk ezen a meccsen esélyünk sincs. De össze fogják szedni magukat. Nagyon kellenek a pontok, ha nyernek már csak 3 pont a különbség. Bármennyire is szeretem a Napolit, most ez nem az ő időszakuk és sajnos kikapnak holnap este... Egy unalmas, lassú és óvatos meccs lesz, olyan olaszos. 0-1.
VÉGEREDMÉNY: 1-1




Getafe - Zaragoza 1 - 2.00
A Getafe a maga 9.-ik helyével elégedett lehet, nem úgy mint a 17.-ik Zaragoza. Bár döntetlent játszottak a Valencia ellen az, ez mégsem ad reményt. Idegenben nem fognak tudni még döntetlent sem elérni ezúttal. 
VÉGEREDMÉNY: 2-0

Olasz és spanyol fordulók

0 megjegyzés
Maradt hátra a hétvégi Seria A és Primera Division-ból 3 meccs. Nézzük ezeket, lesz-e meglepetés és lesznek-e nagy meccsek, illetve gólok.





Udinese - Napoli 2 - 2.40
Az teljesen egyértelmű, hogy a Naploli évek óta jobb csapat, mint az Udinese. Viszont amilyen csúnyán kiesett az Európa Ligábaól, (3-0, 2-0) az nagyon szomorú és arra utalHATNA, hogy baj van. De biztosíthatok mindenkit: nincs baj, az EL-ban nem a Serie A-s kezdőcsapat játszott és nem adtak bele mindent. Tehát a 9.-ik helyen az Udinese, 2.-ik a Napoli, 7 pontra a Juventus-tól, aki már játszott ebben a fordulóban. Meglesz az 54.-ik pont! Végeredmény tipp: 1-3 - 19.00. Lássuk ezt ma este:

VÉGEREDMÉNY: 0-0
Lazio - Pescara 1 - 1.25
A fővárosi csapat által nyújtott foci nem hozott túl sok eredményt; a bajnokságban utoljára Január közepén nyertek, viszont simán továbbmentek az Európa Ligában. Tehát úgy tűnik ők inkább arra koncentrálnak, mint a bajnokságra illetve a BL lehetőségekre. Most azt a Pescara-t fogadják, akik a 18.-ik helyen, 6 meccs alatt csupán 1 pontot szereztek. Várható végeredmény 2-0 - 6.00
VÉGEREDMÉNY: 2-0





Levante - Osasuna 2 - 3.75
A Levante, akárcsak a fentebb említett Lazio is inkább az EL szárnyalásaira koncentrált, mint a spanyol bajnokságra. 10.-ik helyen, nem túl sok eséllyel a kitörésre, jó esetben is maximum elcsíp egy újabb EL szereplést érő helyet. De addig még hosszú és göröngyös az út. Az első kátyú lehet az Osasuna, a 16.-ik helyen álló csapat. Tavaly 5-0-ra verte a Levante-t, sőt a Levante 2 éve nem tudott gólt lőni az Osasuna-nak, viszont 8-at kapott. Egész egyszerűen rosszul jött ki a lépés az Osasuna számára eddig, de jobb csapat a Levante-nél. Végeredmény tipp: 1-2 - 13.00
VÉGEREDMÉNY: 0-2

Tippek szombatra - Serie A és Serie B

0 megjegyzés

Egy pár olasz tipp a holnapi napra, azoknak akiknek nem fekszik az angol tippsorozat lejjebb. Vagy ha fekszik, akkor egy kis változatosság. Kis Serie A és még több Serie B




AS Roma - Juventus x - 3.40
A fővárosi csapat nagyon gyéren játszik, sok hibával és már nagyon rég nem győzött. A Juve sem szárnyal éppen de hozza a fontos meccseket. Most azonban nem bír a Roma-val és 1-1 lesz a vége.
VÉGEREDMÉNY: 1-0

Chievo - Palermo 1 - 2.20
A Palermo az utolsó helyezettje a Serie A-nak jelenleg. A Chievo fogadja, akik megverték a Lazio-t egy meglepetés meccsen, most viszont meglepetés nélkül simán verik a Palermo-t 2-0-ra.
VÉGEREDMÉNY: 1-1




Ternana - Empoli 2 - 2.60
Jól fizető meccs, az Empoli kihasználhatja rutinját és a hazai  Ternana-t verhetik, akik ingadoznak 17-12.-ik helyek között.
VÉGEREDMÉNY: 0-0

Cittadella - Cesena x - 3.10
Nyilván a Cesena egy tapasztaltabb, taktikásabb futballt játszik, mint a hazai Cittadella, de egy ponttal jobb a bajnokságban a Cittadella. Pont ennyi is marad köztük a különbség.
VÉGEREDMÉNY: 1-1

Grosseto - Lanciano 2 - 3.50
Egy ajándék szorzó az olasz kettes ligában! A Lancuiano 5 meccs óta veretlen, idegenben behúzza a Grosseto-t akik utolsó helyen állnak. 
VÉGEREDMÉNY: 2-2

Reggina - Padova 2 - 3.00
A Padova úgy az ötödik helyezet, hogy még idén nem nyertek meccset! Szeretik a döntetlent, jól is fizet az, de most itt az ideje megverni a 18.-ik helyezet Reggina-t.
VÉGEREDMÉNY: 2-1