-
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: chealsea. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: chealsea. Összes bejegyzés megjelenítése

Tripla rangadó

0 megjegyzés

A vasárnapi esőben sem maradunk természetesen meccsek nélkül, sőt lesz angol, olasz és svéd rangadó is a palettán, mind-mind magas oddszokkal.



Manchester United - Chelsea
1 - 2.10 vagy Több, mint 3.5 gól - 2.75 vagy Man Utd és 2.5 gól felett - 3.10 vagy Man Utd mindkét félidőben szerez gólt - 2.75 
VÉGEREDMÉNY: 0-1
A United-nek már mindegy, gondolhatjuk, hiszen 4 fordulóra a végétől már bajnokok, de aki látta az előző, Arsenal elleni döntetlent, az láthatta, hogy abszolút nem adják fel és igenis bizonyítják, hogy nem fognak kikapni a hátralévő meccseken sem. A Chelsea pedig jóval gyengébben teljesít véleményem szerint a bajnokságban idén, mint az Arsenal, de mégis a harmadik helyen állnak és nagyobb szerencsével akár a második hely is összejöhet, de ha nem, akkor a harmadik; BL-t jelentő helybe is kapaszkodniuk kell, mert 1 pontra tőlük az Arsenal. A meccsen, mint említettem mindent bele fog adni mindkét csapat, hiszen egy Man United Chelsea meccs mindig nagy meccs. Októberben Londonban 3-2-re nyertek a manchester-iek egyébként. Most hazai győzelem várható, megint szoros meccs lesz, szerintem egy góllal nyernek, de több lesz megint, mint 3.5 gól. 
A bírónak nehéz dolga lesz

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------




Napoli - Inter
x - 4.20 vagy Pontos eredmény 1-1 - 8.00 vagy Döntetlen és 2.5 gól alatt - 5.50 
VÉGEREDMÉNY: 3-1
A nápolyi csapat még nem adta fel a harcot, ezt tükrözi az elmúlt 6 fordulóban mutatott teljesítménye, csupán egyszer nem hozták a három pontot, a Milan ellen ikszeltek le. Előtte volt egy hosszabb rossz széria, de most újra a jó úton vannak a nyerés felé. A Milan 7 pontra tőlük, a hátralévő 4 fordulóban tehát még behozhatja könnyen a lemaradást és a BL-t érő helyért nagyot kell most küzdeni  Az Inter lecsúszott a hetedik helyig  elég mély gödörben vannak, kikaptak a Palermo-tól az előző fordulóban, előtte meg az Atalantától és Cagliari-tól is. Nápolyban tehát nehéz dolguk lesz, de az Intern is nagyon fog küzdeni  hisz kell nekik az ötödik hely, ami a Seria A-ban felér egy Európa Ligás szerepléssel. Csupán három pontra van ez tőlük, a Roma-t kell megelőzniük. A meccsen sok szabálytalanság, sárga lap és kevés gól várható. A vége érzésem szerint döntetlen lesz és maximum 2 gól fog születni, tehát akár a végeredményt is meg lehet tippelni jó pénzért.
Ha Cavani lő, mindenki csak néz...


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Halmstad - Östers
2 - 2.90 vagy Összesített szöglet 10 felett - 1.83 (szögletek száma: 8) vagy Östers és 2.5 gól alatt - 5.50 vagy Pontos eredmény 0-2 - 13.00 vagy Östers nyer és nem kap gólt - 4.50
VÉGEREDMÉNY: 1-0
A Halmstad csapat borzalmasan kezdte az idei Allsvenskan-t, még nyerni sem tudott az eddig eltelt 6 forduló után, és három döntetlen után van csak három pontja. Egyébként a svéd másodosztályból - a Superettan-ból - került fel a Halmstad, osztályozó segítségével, úgy hogy harmadikként végeztek akkor. A vendég az Östers, a másik újonc, ők viszont megnyerték a Superettan-t és simán jutottak fel az élvonalba. Ahol eddig két győzelemmel és egy döntetlennel állnak a nyolcadik helyen. A három vereségét az utolsó két fordulóban kapta, de olyan nagy csapatoktól, mint a tavalyi bajnok Elfsborg és a Malmö. Az Östers utoljára Halmstad-ban '98-ban tudott nyerni, ami azért nem most volt, igaz azóta rengeteg dolog történt már. Az Östers összességében jobb csapat a Halmstad-nál és a mostani esetleges győzelmével már az élbolyban is találja magát, ami nagyon megérdemelt lenne. Úgy érzem, egy magabiztos Östers simán veri 15 év után idegenben a hazai Halmstad-ot, sok szögletet szoktak lőni, 10 felett érdemes megfogadni, kevés gól lesz, mindenesetre 2.5-nél kevesebb. A pontos eredményt is megtippelném, 0-2-t érzek. 
Dupla öröm az Östers-nek

Szintén Szerdára 2013. Január 30.

Ne feledjük, hogy szerdán forduló még hátra van 6 meccs a Premier League 24.-ik fordulójából.
Több jó meccs is lesz jó szorzókkal, ha még ma megtesszük ezeket:














Arsenal - Liverpool 1 - 2.40
Talán a forduló meccse, a hazai 6.-ik fogadja a liverpooli 7.-ik helyezetet. Óriási csat és sok gól várható, haza győzelemmel.
VÉGEREDMÉNY: 2-2
Everton - West Brom x - 4.20
Az Everton-nak jól megy az idei bajnokság, bár otthon már belecsúsztak pár döntetlenbe. Szerintem megint az lesz.
VÉGEREDMÉNY: 2-1
Norwich - Tottenham 2 - 1.83
Magabiztos Bale duplával nyer a Tottenham idegenben.
VÉGEREDMÉNY: 1-1 Bale ugyan lőtt gólt, de csak egyet...
Manchester United - Southampton 1 - 1.22
Egy tök sima hazai győzelem, más nem is kell.
VÉGEREDMÉNY: 2-1
Reading - Chelsea x - 4.50
A Chelsea folytatja borzalmas szériáját és képtelen lesz győzni a Reading ellen, kétgólos döntetlen meccs.
VÉGEREDMÉNY: 2-2

Ha minden a fentiek szerint alakul egy varázslatos szorzó jöhet be:
Össz szorzó: 101.27
Én bátor leszek és rádobok egy 5.000 Ft-ot, kell a félmilla.