-

Ömlesztett meccsek péntekre

0 megjegyzés

Meccsek ömlesztve a pénteki napra. A nap híre, hogy ismét kezdődik a magyar Nemzeti Bajnokság I.! Két meccsel indul a tavaszi sorozat. Lesz ezen kívűl Olasz fantasztikus rangadó és angol második ligás hatalmas szorzós csoda mérkőzés.




Derby - Crystal Palace x - 3.40
Ha erre a meccsre még ma fogadunk akkor járunk a legjobban, ugyanis az 1-es és a 2-es is 2.75, míg az x 3.40-et fizet. Ebből látszik is, hogy elég 3 esélyes a dolog. A 12.-ik Derby fogadja a 4.-ik Crystal Palace-t. A Palace idegenbeli teljesítménye hagy maga után kívánni valót, utoljára Novemberben nyert. A Derby döntetlen szériája most sem törik meg. Közepes meccs, iksszel. 
VÉGEREDMÉNY: 0-1

Wolves - Watford 2 - 2.30
Veszélyes az ilyen mérkőzés, a Wolf a maga 22.-ik pozíciójával fogadja a 2.-ik Watford-ot. Nagyon fontos pontokat kell szereznie a Watford-nak ugyanis a Hull a nyakában azonos pontszámmal, aki egyébként több, mint valószínű, hogy hozza a győzelmet szombaton a Birmingham ellen. Egy szó, mint száz, győz a Watford.
VÉGEREDMÉNY: 1-1




Macclesfield - Grimsby 2 - 2.20
A Blue Square Premier harmadik helyén áll a Grimsby, aki most a 8.-ik Macclesfield otthonába látogat. A Grimsby jó sorozata tört meg 2 hete, kikaptak a Braintree-től, előtte veretlenek voltak közel 3 hónapja. Most viszont ismét nyernek és fontos pontokat hoznak. Ha nyernek, ugranak egyből az első helyre! Tehát számítsunk rá, hogy nagy küzdelem lesz. Elhalasztva.




Pécs - MTK Budapest 2 - 2.30
...és végre magyar bajnokság! Pécsett több baj is volt, de ezekre most ne térjünk, csak a statisztika alapján látható tisztán, hogy nem állnak jól és az MTK ellen sem fog menni a játék. Az MTK hozza a magabiztos labdatartását és effektív támadójátékát. Kiütik a Pécset.
VÉGEREDMÉNY: 2-1

Eger FC - Diósgyőri VTK x - 3.60
Az szintén köztudott, hogy Egerben sincsenek rendben a dolgok, nagyon rossz az idei teljesítmény, utoljára a Pápa ellen szereztek pontot még Októberben. Viszont azt is érdemes tudni, hogy a Diósgyőr idegenben még nem nyert ebben a szezonban. Most sem fog tudni, hiába közel van Miskolchoz Eger, akkor sem otthon a hazai szurkolók előtt játszanak.
VÉGEREDMÉNY: 0-1


Frankfurt - Mönchengladbach 1 - 2.10
A Bundesliga 4.-ik helyén a Frankfurt, de az utolsó 3 meccsükből 2 pontot sikerült hozni. A Mönchengladbach viszont a 10.-ik helyről próbál ugrani, döntetlent játszott a második Borussia Dortmunddal, illetve a harmadik Leverkusen-nel. Bár kiestek útközben az Európa Ligából, a Lazio ütötte ki őket. Most a Frankfurtnak nagyon kellenek a pontok, ha tartani akarja magát, és otthon győznek is.
VÉGEREDMÉNY: 0-1




Napoli - Juventus 2 - 2.50
Ez az a meccs amit nagyon vártunk már. A második Napoli fogadja a nála 6 ponttal magasabb helyen álló Juvét. A Napoli nagyon csúnyán esett ki az Európa Ligából, összesítésben 5-0-ra verte a Plzen, de ezt gyorsan felejtsük is el. A Seria A-ban, az utolsó 3 meccse döntetlen lett, és ha az előző hétvégi Udinese elleni 0-0-át nézzük, akkor azt mondhatnánk ezen a meccsen esélyünk sincs. De össze fogják szedni magukat. Nagyon kellenek a pontok, ha nyernek már csak 3 pont a különbség. Bármennyire is szeretem a Napolit, most ez nem az ő időszakuk és sajnos kikapnak holnap este... Egy unalmas, lassú és óvatos meccs lesz, olyan olaszos. 0-1.
VÉGEREDMÉNY: 1-1




Getafe - Zaragoza 1 - 2.00
A Getafe a maga 9.-ik helyével elégedett lehet, nem úgy mint a 17.-ik Zaragoza. Bár döntetlent játszottak a Valencia ellen az, ez mégsem ad reményt. Idegenben nem fognak tudni még döntetlent sem elérni ezúttal. 
VÉGEREDMÉNY: 2-0

Egy kis nemzeti kupa fröccs

0 megjegyzés
Lassan itt a magyar NBI., tehát érdemes arra gyűjteni a kreditet, de ma lesz még pár olyan meccs amikre érdemes picit figyelni, többek között angol-, francia-, görög-, holland-, spanyol és német kupa. Valamint egy skót bajnoki is. Kombiban ér a legtöbbet!



Middlesbrough - Chelsea 2 - 1.45
A Middlesbrough utoljára 2009-ben találkozott a Chelsea-vel akkor 2-0-ra kapott ki. A hazai csapat nagyon hullámzóan teljesít az Npower Championship-ben, nem áll túl fényesen, a 7.-ik helyen. A Chelsea sem éppen virágzik, bár még a 4.-ik helyen a Premier League-ben. Meglepetések nélkül ezt a meccset viszi a Chealsea.
VÉGEREDMÉNY: 0-2



PSG - Olympic Marseille 1 - 1.62
Igazi rangadó szokott lenni, alig 3 napja játszottak, akkor 2-0-ra simán nyert a PSG. Most a kupában is találkoznak. A bajnokságban van köztük 8 pont, tehát jó meccs lesz ez, egy kevés gólos hazai győzelem.
VÉGEREDMÉNY: 2-0




Giannina - Olympiakos 2 - 1.57
Egy hónapja megmérkőztek már, akkor az Olympiakos 2-0-ra hozta a meccset. A bajnokságot magasan vezető idegenben kezdő Olympiakos megint nyerni fog, simán az 5.-ik helyen álló Giannina ellen.
VÉGEREDMÉNY: 0-1




Zwolle - PSV Eindhoven 2 - 1.44
Januárban, a bajnokiban egy csúf vereség volt a PSV számára, otthon kaptak ki 3-1-re a Zwolle-től. Jelenleg a 15.-ik helyen a hazai csapat, első helyen a PSV és most igazán visszavághatnak az eidhoveniek. 
VÉGEREDMÉNY: 0-3




Bayern München - Borussia Dortmund 1 - 1.67
Óriási rangadó, mint mindig, pedig a Borussia nem elég erős idén. A Bundesligában csupán a második, és azért csupán, mert 17 pontra az első Bayern-től! Akik viszont a fellegekben, a hétvégén kiütötték a brémaiakat, 6-1-re. Most is hazai győzelmet várok, ha nem is ekkora mértékűt.
VÉGEREDMÉNY: 1-0



Motherwell - Celtic 2 - 1.50
Az egyetlen bajnoki a sorban. A Celtic vezeti a skót bajnokságot, mögötte 21 pont hátránnyal következik az Inverness! A Motherwell a 4.-ik. Attól függetlenül, hogy a Celtic-nek teljesen beleférne egy vereség is, nem fogja elbagatellizálni ezt a meccset. 
VÉGEREDMÉNY: 2-1




Sevilla - Atletico Madrid  2 - 2.90
Az első meccsen 2-1-re nyert a madridi gárda, most Sevilla-ban bizonyíthat, hogy jobb ennél, és fog is. Több gólos találkozó lesz, mint az első és a két fővárosi csapat játssza majd a döntőt. 
VÉGEREDMÉNY: 2-2

Kötésben ezek a meccsek igen meleg összeget sugároznak orcánkba, mégpedig:
Össz tét: 38.58

Copa Libertadores szerdára

0 megjegyzés

Folytatódnak a csoportmérkőzések a dél-amerikai Copa Libertadores-ben. Most lássunk tippeket a ma éjszakai meccsekre, pontos 4 meccsre:




Barcelona SC - Boca Juniors x - 3.20
Az argentin Boca látogat az ecuadori Barcelona otthonába. Eddig a Barcelona-nak 1, a Boca Juniors-nak 0 pontja, egy forduló után. A Boca Juniors utóbbi teljesítmény nem túl bizalomgerjesztő, bajnokságban nem igen virítanak, az ecuadroriak meg még nyerni sem tudtak 5 meccs alatt a bajnokságukban. Éppen ezért kiegyenlített lesz a meccs és egy unalmas 1-1 lesz.  
VÉGEREDMÉNY: 1-2

Deportes Iquique - Emelec 2 - 2.63
A chilei fogadja az ecuadori jelenleg a bajnokságában első helyezet Emelec-et. A Libertadores-ben a csoportban, a Deportes két meccs után 0 ponttal utolsó, az Emelec két meccs után 3 ponttal a harmadik. Idegenben nehezen focizik az Emelec, de ha a formáját nézzük, eddig a bajnokságban 5 meccsből mindent hoztak. Szerintem kettőt lőnek most is, a hazaiak viszont nem találnak be.
VÉGEREDMÉNY: 2-0

Corinthians - Millonarios 1 - 1.40
A brazil gárda utóbbi 5 meccse mind döntetlennel végződött, ideértve a Libertadores-t is. Ebből háromszor lett 2-2 a vége. Most verik a kolumbiai Millonarios-t, akiket a Tijuana vert 1-0-ra eddig a csoportban. A Corinthians egy döntetlennel a második. 
VÉGEREDMÉNY: 2-0

Huachipato - Fluminense 2 - 2.00
Csalódtam már a brazil Fluminense-ben, nem mindig hozzák a formájukat. Az a chilei Huachipato fogadja most őket, akik a bajnokságukban 5 meccs alatt még nem nyertek és a Libertadoresben 2 meccs alatt 3 pontot gyűjtöttek be. A Fluminense is 3 pontos a csoportjában, tehát nagy küzdelem lesz. Most magabiztosan nyernek a brazilok. 
VÉGEREDMÉNY: 1-2

Npower League 2. és Blue Square North szerdára

0 megjegyzés

Jöjjön még egy meccs az Npower League 2.-ből és két meccs a Blue Square North-ból, amiket ma rendeznek. 




Bradford - Dagenham & Red. 2 - 3.80
Kár lenne elhamarkodottan azt mondani itt, hogy hazai győzelem, csak azért mert a Bradford a 13.-ik, a Dagenham meg a 16.-ik. Minkét csapat hullámzó teljesítménye nehezíti a fogadók  helyzetét, de az idegen csapat nálam az esélyesebb. 
VÉGEREDMÉNY: 1-1



Chester - Gainsborough x - 4.00
Ez egy igazán jó meccsnek ígérkezik. A Chester vezeti nagyon magasan a bajnokságot, 16 ponttal. A Gainsborough 5.-ik, de 5 meccsel játszott kevesebbet a Chester-nél, bár ha mind az 5 meccset nyeri azzal is "csak" harmadik lehetne. A Chester utoljára Szeptemberben kapott ki... Egy hajtós 1-1.
VÉGEREDMÉNY: 3-1

Corby - Stortford 2 - 2.30
A vendég strotford-iak 6 meccse veretlenek, ellenben a Corby 5 meccs óta egyetlen pontot sem tudott szerezni. Vajon kilábal-e a Corby és veri a 16.-ik helyezetet? Szerintem nem, újabb vereség jön számukra. 
VÉGEREDMÉNY: 2-2

Copa Libertadores kedd éjjelre

0 megjegyzés

Rég volt már Copa Libertadores, most nézzük mit kínál eme fűszeres dél-amerikai térség.




Penarol - Velez Sarsfield 1 - 2.50
Az uruguayi Penarol nagy nevű csapat, eddig a saját bajnokságában egy meccsen egy döntetlent tudott csupán játszani. A Copa Libertadores-ben eddig 100%-os, két meccset hozott a kettőből. A vendég most az argentin Velez Sarsfield, aki két meccs alatt 3 pontot hozott. Egy hajtós meccset láthatunk, amit a hazai csapat behúz. 
VÉGEREDMÉNY: 0-1

Arsenal Sarandi - Atletico-MG 2 - 2.40
Eddig a csoportban az Atletico-nak van egy győzelme, az Arsenal Sarandi-nak meg egy veresége. A brazil vendégcsapat jobb helyen áll a bajnokságában, a második helyen, míg az argentin Sarandi 3 meccs után a hatodik a saját bajnokságában. Összevetve mindent az Atletico az esélyesebb ezen a meccsen.
VÉGEREDMÉNY: 2-5

Tolima - Garcilaso 2 - 7.50
Mindkét csapat két meccs után 4 ponttal rendelkezik  A perui vendégcsapat a bajnokságban a 2 meccs alatt 100%-os. A hazai kolumbiai Tolima hullámzó teljesítménnyel a középmezőnyben. Ez a meccs egy sima vendég győzelem. Nem is értem a magas oddszot, de majd kiderül.
VÉGEREDMÉNY: 0-1

Tijuana - San Jose x - 5.50
Tijuana egy kemény hely, az biztos, de hogy a focijuk is kemény-e az ezen a meccsen kiderülhet. A bolíviai bajnokság hatodik helyezetjét fogadják, akik nem túl látványos focit szoktak játszani. Egy döntetlent várok. 
VÉGEREDMÉNY: 4-0

Keddi angol forduló IV. - Npower League 1.

0 megjegyzés
Itt is van az egyes liga, Npower League 1.





Bournemouth - Coventry x - 3.60
Két középcsapat, a Bournemouth-nak annyi előnye van, hogy otthon játszanak, de ez is csak egy gólig előny, mert a Coventry egyenlíteni fog.
VÉGEREDMÉNY: 0-2

Carlisle - Walsall  2 - 3.10
16.-ik helyen a hazai csapat és 9.-ik helyen a Walsall. Eddig mindig jó meccset játszottak egymás ellen. Most a Walsall egy picivel többet tud.
VÉGEREDMÉNY: 0-3

Colchester - Yeovil 2 - 2.40
A Yeovil-ban az előző fordulóban is bíztam, de csak 1-1-ig jutottak a Doncaster ellen. Most idegenben ismét már győznek.
VÉGEREDMÉNY: 2-0

Crawley - Brentford x - 3.40
Alapvetően jobb csapat a Brantford, de nem hoz magával eleget, a sok meccs miatt nem bírják már idegekkel és egy sima 0-0 lesz a vége.
VÉGEREDMÉNY: 1-2

Hartlepool - Crewe 2 - 2.60
A Hartlepool előtt kalapom emelem, 6 meccs óta veretlenek, lehet, hogy kilábalnak a kieső helyről. Ahhoz győzni kéne a Crewe ellen - is. Nem fog menni. 
VÉGEREDMÉNY: 3-0

Scunthorpe - Stevenage 1 - 2.30
A Stevenage elkezdett csúnyán egymásután 4 vereséget szívott magába. Ez lesz az ötödik.
VÉGEREDMÉNY: 1-0

Shrewsbury - Doncaster 2 - 2.75
A Doncaster képtelen nyerni 5 meccs óta. Most tényleg itt az ideje, hogy hozzon 3 pontot ha akar még valami idén. A Shrewsbury az a csapat aki ellen nyernie kell.
VÉGEREDMÉNY: 1-2

Tranmere - Notts County x - 3.40
Megtört a rossz sorozata a Tranmere-nek, győzött 5-1-re az előző fordulóban, így "szinte" a második. A Notts County nem fogja hagyni magát, többször is kiegyenlít.
VÉGEREDMÉNY: 1-1

Keddi angol forduló III. - Npower League 2.

0 megjegyzés

Npower League 2. Sok döntetlen várható, amik magas szorzót hoznak, lássuk: 




Chesterfield - Aldershot x - 3.40
Óriási küzdelem elé néznek a csapatok, az Aldershot csupán 5 ponttal kevesebbel rendelkezik, de 8 hely van köztük. Egy harcos, kemény döntetlen.
VÉGEREDMÉNY: 0-0

Burton - Morecambe 2 - 4.00
A Morecambe nagyon jól teljesít idegenben, ezt már sokszor bizonyította. Igaz, hogy a Burton-nak is jöttek a meccsek az utóbbi 5 fordulóban, de most otthon kikapnak.
VÉGEREDMÉNY: 3-2

Fleetwood - Cheltenham 2 - 3.00
A sok döntetlen lehúzta a Cheltenham teljesítményét, és már a 3.-ik helyen is állhatna, most a 6.-ikon. Kedden viszont idegenben nyer.
VÉGEREDMÉNY: 1-1

Northampton - Bristol Rovers 1 - 2.00
A Northampton értékes pontot vesztett egy fordulóval ezelőtt amikor leikszelt a Wibmledon-nal. Most javíthat, ebbe nem is lesz sok beleszólása a Bristol-nak.
VÉGEREDMÉNY: 1-0

Port Vale - Exeter 1 - 1.80
A Port Vale-nek úgy kell a 3 pont, mint egy falat kenyér, másodikok, de úgy, hogy 2 pontra az első hely. Az Exeter igazi ellenfél lesz, de idegenben nem fog menni. 
VÉGEREDMÉNY: 0-2

Rochdale - Accrington x - 3.75
Mindkét csapat sok döntetlent játszott, most sem lesz ez másképp. Az Accrington kieső helyen.
VÉGEREDMÉNY: 0-3

Rotherham - York 1 - 1.70
A york-iak Január elsején nyertek utoljára, ami lassan 2 hónapja volt. Ez most nem törik meg, Hazai magabiztos 3 pont.
VÉGEREDMÉNY: 1-1

Torquay - Wycombe 2 - 3.00
Azt már bizonyította a Wycombe, hogy tudnak ők játszani és verni bárkit. Most is bizonyíthatnak a 19.-ik Tirquay otthonában.
VÉGEREDMÉNY: 1-2

Wimbledon - Plymouth 1 - 2.20
Alsóházi rock n roll. A Plymouth utolsó helyen, de a Wimbledon se sokkal jobb, 3 ponttal és 3 hellyel feljebb áll. Ez mégis az ő meccsük lesz. 
VÉGEREDMÉNY: 1-1

Barnet - Southend x - 3.40
22.-ik fogadja a 8.-ik Southend-et, de csalóka a kép, a Barnetnek igenis van esélye. Legalábbis egy döntetlenre.
VÉGEREDMÉNY: 2-0

Keddi angol forduló II. - Blue Square Premier

0 megjegyzés

Feljebb lépve eljutunk a Blue Square Premier-ig, ahol nagyon jó meccsek lesznek, sok meglepetésre számítok, természetesen, mint mindig hatalmas szorzókkal, amiket ha kombiba dobunk gazdagok lehetünk.




Braintree - Luton 1 - 3.00
A lutoniak már rég nyertek, utoljára otthon Január 8.-ikán, igaz akkor 6-1-re. A Braintree viszont magabiztosabb és otthon jobbak.
VÉGEREDMÉNY: 2-0

Gateshead - Newport 2 - 2.00
A Gateshead óriási meglepetésre verte a Macclesfield-et 4-0-ra az előző fordulóban. Ez azonban ne tévesszen meg senkit, a Newport jobb csapat. Elmaradt

Grimsby - Ebbsfleet 1 - 1.40
A hazai gárda a 4.-ik helyen, az Ebbsfleet a 23.-ikon. Itt nem várok meglepetést, hazai győzelem sok góllal.
VÉGEREDMÉNY: 3-1

Lincoln - Mansfield 2 - 1.85
Akárcsak fentebb, a Mansfield nem hoz váratlant, és mint az utóbbi meccsein győz. A Lincoln-nak nem sok beleszólása lesz a meccsen
VÉGEREDMÉNY: 0-1

Nuneaton - Kidderminster 2 - 1.80
Ha Kidderminster, akkor győzelem ez ilyen egyszerű. Főleg ha a 21.-ik otthonába érkezik. 
VÉGEREDMÉNY: 0-1

Stockport - Hereford x - 3.40
Két bátor csapat, de nyílt a védelmük, sok a kapott gól. Nem fognak egymással bírni. Döntetlen. 
VÉGEREDMÉNY: 2-3

Tamworth - Cambridge Utd x - 3.40
Cambridge-ben nem megy a foci. A Tamworth-nak eggyel van csak több pontja, de ez az egy pont elég egy mai újabb egyhez.
VÉGEREDMÉNY: 1-2

Woking - Forest Green 2 - 2.30
A Forest Green jobb, bár kikaptak a király Kidderminster-től 1-0, de ez ugye semmit nem jelent, most győznek idegenben. 
VÉGEREDMÉNY: 2-0

Keddi angol forduló I. - Blue Square South és Blue Square North

0 megjegyzés

Egy picit kimaradtam a hétvégén, de a mai napon ismét forduló az angol ligákban, így megint indulhat a pénzkeresés. 
Kezdjünk alulról, Blue Square South és Blue Square North.




Bromley - Chelmsford 2 - 1.91
Tud-e elehet a Bromley egy hazai sikerhez? A válasz egy rövid nem, szerintem. 38 lőtt és 38 kapott góllal a 14.-ik helyen állnak és azt a Chlemsford-ot fogadják aki a 4.-ik helyen, stabil 50 ponttal súrolja a harmadik helyet, közvetlenül a Dover mögött.
VÉGEREDMÉNY: 2-0

Dorchester - Billericay 1 - 1.57
A Billercay borzasztó formája segíti ki a Dorchaster-t ezen a meccsen. Nem sokkal jobb a Dorchaster, csupán a szerencsén múlik, de nyernek.
VÉGEREDMÉNY: 6-1

Maidenhead - Boreham Wood 2 - 2.20
A Boreham Wood remek teljesítményt nyújt az utóbbi időben, nem lesz ez másképp kedden sem. Döntetlen helyett most nyer idegenben.
VÉGEREDMÉNY: 2-1

Staines Town - Welling x - 3.75
A Welling-et, aki a második helyen magas pontszámmal stabilan űll, a 18.-ik Staines Town fogadja. Nehéz meccs ez mindkét csapat számára, a Staines-nek sokkal jobban kellenek a pontok, így lesz ebből egy döntetlen. Elmaradt.





Gloucester - Altrincham 1 - 2.63
Egyik csapat sem a legjobb formájában, de a hazaiak küzdőereje ezúttal gyümölcsözik és győzedelmeskednek a hatodik helyen álló Altrincham ellen.
VÉGEREDMÉNY: 0-0

Vauxhall - Halifax 2 - 1.62
Már korábban írtam arról, hogy a Vauxhall képes bárkit elverni, most mégis úgy érzem, hogy a Halifax ellen kevés lesz a teljesítménye. 
VÉGEREDMÉNY: 1-3

Olasz és spanyol fordulók

0 megjegyzés
Maradt hátra a hétvégi Seria A és Primera Division-ból 3 meccs. Nézzük ezeket, lesz-e meglepetés és lesznek-e nagy meccsek, illetve gólok.





Udinese - Napoli 2 - 2.40
Az teljesen egyértelmű, hogy a Naploli évek óta jobb csapat, mint az Udinese. Viszont amilyen csúnyán kiesett az Európa Ligábaól, (3-0, 2-0) az nagyon szomorú és arra utalHATNA, hogy baj van. De biztosíthatok mindenkit: nincs baj, az EL-ban nem a Serie A-s kezdőcsapat játszott és nem adtak bele mindent. Tehát a 9.-ik helyen az Udinese, 2.-ik a Napoli, 7 pontra a Juventus-tól, aki már játszott ebben a fordulóban. Meglesz az 54.-ik pont! Végeredmény tipp: 1-3 - 19.00. Lássuk ezt ma este:

VÉGEREDMÉNY: 0-0
Lazio - Pescara 1 - 1.25
A fővárosi csapat által nyújtott foci nem hozott túl sok eredményt; a bajnokságban utoljára Január közepén nyertek, viszont simán továbbmentek az Európa Ligában. Tehát úgy tűnik ők inkább arra koncentrálnak, mint a bajnokságra illetve a BL lehetőségekre. Most azt a Pescara-t fogadják, akik a 18.-ik helyen, 6 meccs alatt csupán 1 pontot szereztek. Várható végeredmény 2-0 - 6.00
VÉGEREDMÉNY: 2-0





Levante - Osasuna 2 - 3.75
A Levante, akárcsak a fentebb említett Lazio is inkább az EL szárnyalásaira koncentrált, mint a spanyol bajnokságra. 10.-ik helyen, nem túl sok eséllyel a kitörésre, jó esetben is maximum elcsíp egy újabb EL szereplést érő helyet. De addig még hosszú és göröngyös az út. Az első kátyú lehet az Osasuna, a 16.-ik helyen álló csapat. Tavaly 5-0-ra verte a Levante-t, sőt a Levante 2 éve nem tudott gólt lőni az Osasuna-nak, viszont 8-at kapott. Egész egyszerűen rosszul jött ki a lépés az Osasuna számára eddig, de jobb csapat a Levante-nél. Végeredmény tipp: 1-2 - 13.00
VÉGEREDMÉNY: 0-2

Szombati tippek az Npower Championship-re

0 megjegyzés
El is érkeztünk az Npower Championship-hez.





Blackburn - Leeds 1 - 2.05
Két középkategóriás csapat az Npower Championship-ből. A 11.-ik fogadja a 9.-ik Leeds-t. Jobb formában a jobb időket is megjárt Blackburn. Egy góllal verik a Leeds-et.
VÉGEREDMÉNY: 0-0

Blackpool - Leicester 2 - 2.50
Nehéz meccs, bár a Leicester ötödik helyen, a Blackpool a 15.-iken, mégis nagyon hasonló a két csapat, nagy nehezen de győz az idegenben játszó Leicester.
VÉGEREDMÉNY: 0-0

Bolton - Hull City 2 - 2.80
A Hull hajt és már a második helyen, nagyon fontos pontokat fog ellopni Bogdán Ádáméktól. Sajnos több mint egy gólt fog kapni. 
VÉGEREDMÉNY: 4-1

Brighton - Burnley 1 - 2.05
Nehéz a tipp erre a meccsre, a Brighton feltörekvő ereje megzavar, ugyanis az előző fordulóban idegenben verték az első helyezet Cardiff-ot. A hetedik helyről rugaszkodni próbálnak. 
VÉGEREDMÉNY: 1-0

Bristol City - Barnsley x - 3.40
Nehéz helyzetben, kieső helyen a Bristol, a Barnsley viszont 7 meccse nem kapott ki. De mégis egy döntetlenig jók lesznek a bristoliak.
VÉGEREDMÉNY: 5-3

Charlton - Nottingham x - 3.40
Ez megint egy nagyon nehéz meccs, két nagyon egyenlő csapat. A Charlton a 13.-ik, a Nottingham 8.-ik helyen. Nem fog gól esni, nem mer kitámadni egyik csapat sem.
VÉGEREDMÉNY: 0-2

Huddersfield - Ipswich 2 - 2.75
Az Ipswich egy fokkal, akár írhatnám egy góllal jobb csapat a Huddersfield-nél. Ez most pont elég még 3 pontért, és ugranak feljebb.
VÉGEREDMÉNY: 0-0

Peterborough - Birmingham 1 - 2.35
A Petergborough az előző fordulóban kiütötte idegenben a nagy nevű Millwall-t 5-1-re. Óriási energia szabadult fel a csapatban, akik kieső helyen, a 23.-ikok. Most ismét hozniuk kell a bravúrt.
VÉGEREDMÉNY: 0-2

Sheffield Wed - Crystal Palace 1 - 2.75
A jobb időket megjárt Sheffield-i brigádnak nem megy az idei szezon, sok a vereség, most viszont van esély, hisz a Crystal Palace idegenbeli teljesítménye nagyon rossz, a Sheffield otthoni viszont szinte tökéletes. 
VÉGEREDMÉNY: 1-0

Middlesbrough - Millwall 1 - 2.05
A már említett Millwall csúnya hazai veresége után muszáj lesz bizonyítania, ezúttal nem otthon. Egyébként a Millwall idén egyetlen egyszer tudott nyerni. Szombaton sem fog menni. 
VÉGEREDMÉNY: 1-2


Szombatra Npower League 1.

0 megjegyzés

Egy kis Npower League 1., ahol nagyon sűrű a felsőház, így néz ki épp:


1.Swindon321610655:2258

2.Bournemouth331610757:4258

3.Doncaster32177845:3058

4.Sheffield Utd321512547:2957

5.Yeovil321831155:4057

6.Tranmere33168948:3456

7.Brentford311412545:3254
Lássuk mik a hétre tehát a várható tippek.




Shrewsbury - Stevenage 1 - 2.40
3 hónappal ezelőtt azt mondtam volna a Stevenage nyer, de amilyen formában van az utóbbi időben az borzalmas. 10 meccsből 2-t nyert, a többi mind vereség. Megint.
VÉGEREDMÉNY: 2-1

Leyton Orient - Crawley 1 - 2.50
A Leyton hozta a meccseket eddig, utolsó meccsén kikapott viszont az alsóházban parkoló Hartlepool-tól... Most otthon javít.
VÉGEREDMÉNY: 0-1

Doncaster - Yeovil 2 - 3.10
Rangadó a javából. A Yeovil kiválló formában, 6 meccse nem vesztettek pontot. A Doncaster szenved és nem megy a játék. Sűrű a top 6, 2 pont a különbség a hatodik és az első hely között, most nagyot ugorhat a Yeovil. Szurkoljunk nekik!
VÉGEREDMÉNY: 1-1

Colchester - Tranmere 1 - 2.80
Ha a Yeaovil szimpatikus csapat a Tranmere a legkevésbé. Tuti meccseket baltáztak el és első helyről hirtelen a hatodikon találták magukat. Meg lesz-e az ötödik vereség egymás után?
VÉGEREDMÉNY: 1-5

Carlisle - Milton Keynes x - 3.50
Mindkét csapat sok döntetlenbe csúszott bele, most sem lesz ez másképp. Pedig jobb csapat az idegenben kezdő Milton Keynes. 
VÉGEREDMÉNY: 1-1

Bournemouth - Sheffield Utd 1 - 2.25
Szintén rangadó, hisz a második fogadja a negyediket, egy pont a különbség. Hazai győzelem. 
VÉGEREDMÉNY: 0-1

Szombatra az Npower League 2.-re tippelek

0 megjegyzés
Jó sok meccs, jó szorzók, jó meccsek. Ez az Npower League 2. 34.-ik forduló rövid beharangozója volt.
Lássuk azokat a fránya tippeket akkor, ne húzz fel.





Wycombe - Southend 1 - 2.70
Egyik csapat sem túl kiemelkedő az idei szezonban. A southend a kilencedik, míg a Wycombe a tizennegyedik helyen. Van még ennyi a Wycombe-ban, hogy nyerjenek.
VÉGEREDMÉNY: 1-2

Torquay - Port Vale 2 - 2.10
A Port Vale utolsó két meccse nagy csalódás volt, sokáig vezették a tabellát előtte. A Torquay pedig 5 meccse nem tudott pontot szerezni.
VÉGEREDMÉNY: 0-1

Oxford Utd - York x - 3.50
Oxford-ban sem rózsás a helyzet, utóbbi fordulóban nyertek de most nem megy. A York egy döntetlennek örülhet is.
VÉGEREDMÉNY: 0-0

Morecambe - Bristol Rovers 1 - 2.38
A Bristol-nak nem lesz esélye az otthon játszó, jó formában lévő Morecambe ellen. 
VÉGEREDMÉNY: 1-1

Dagenham & Red. - Wimbledon 1 - 2.10
A Wibledon kezd feltörni, utolsó helyen fetreng, de beindult valami, most ezt zárja el a Dagenham.
VÉGEREDMÉNY: 0-1

Chesterfield - Gillingham 2 - 2.70
A Gillingham első helyen és nem fogja olyan könnyen kiengedi kezei közül a bajnokságot, mint a Port Vale. 
VÉGEREDMÉNY: 0-1

Burton - Exeter 1 - 2.50
A Burton stabilabb csapat, bár az Exeter védelmére sem lehet panasz. Egy nagyon jó meccs lesz ez, hazai győzelemmel.
VÉGEREDMÉNY: 4-2

Barnet - Rochdale x - 3.50
Alsóházi rangadó, fontos pontok mindkét csapatnak, sajnos az ő részükről, miénkről jó, mert jó szorzó a döntetlen.
VÉGEREDMÉNY: 0-0

Aldershot - Fleetwood 1 - 2.80
Az a Fleetwood nem fog idegenben veszíteni, aki stabilan a 8.-ik, de egy győzelemmel akár a 4.-ik helyig ugorhat.
VÉGEREDMÉNY: 2-0

Accrington - Cheltenham 2 - 2.30
Volt egy buta döntetlenje a Cheltenham-nak előző fordulóban, de most javíthat, hogy biztosan a top 5-ben maradjon.
VÉGEREDMÉNY: 2-2

Szombatra Blue Square Premier tippek

0 megjegyzés
Eggyel feljebb már Premier-be érkeztünk, itt is lesz több jó meccs. Természetesen, mint minden héten kivalló szorzókkal. 





Tamworth - Hyde 1 - 2.00
A Tamworth az a csapat aki otthon nem fog kikapni a 18.-ik Hyde-tól.
VÉGEREDMÉNY: 2-0

Southport - Woking x - 3.50
Rangadó a köbön! A 12.-ik fogadja a 13.-ikat és nem lesz kis harc! A Woking erősebb gárda, de nem jutnak egyetlen gólig sem.
VÉGEREDMÉNY: 1-2

Newport - Telford 1 - 1.53
A Newport veri az utolsó helyen álló és elképesztően szenvedő Telfordot, sok gól lesz.
VÉGEREDMÉNY: 2-1

Luton - Mansfield 2 - 2.40
A Luton nincs formában, hétről hétre bizonyítja ezt. A Mansfield viszont vágja a gólokat, nem lesz ez másképp szombaton sem.
VÉGEREDMÉNY: 2-3

Lincoln - Barrow x - 3.75
A Barrow jobb csapatnak bizonyul, a pontszám alapján viszont a Lincoln jobb. Kiegyenlített, sok gólos iksz.
VÉGEREDMÉNY: 0-0

Kidderminster - Alfreton 1 - 1.57
Kedvenc csapatom a hazai Kidderminster ekkora lehetőséget nem szalaszt el. Sima hazai győzelem. 
VÉGEREDMÉNY: 3-1

Cambridge Utd - Hereford 2 - 3.00
Hereford-ban nem csak marhát tenyésztenek, hanem jó focistákat is foglalkoztatnak  Ők utaznak Cambridg-be nyerni.
VÉGEREDMÉNY: 1-3