-

Tripla rangadó

0 megjegyzés

A vasárnapi esőben sem maradunk természetesen meccsek nélkül, sőt lesz angol, olasz és svéd rangadó is a palettán, mind-mind magas oddszokkal.



Manchester United - Chelsea
1 - 2.10 vagy Több, mint 3.5 gól - 2.75 vagy Man Utd és 2.5 gól felett - 3.10 vagy Man Utd mindkét félidőben szerez gólt - 2.75 
VÉGEREDMÉNY: 0-1
A United-nek már mindegy, gondolhatjuk, hiszen 4 fordulóra a végétől már bajnokok, de aki látta az előző, Arsenal elleni döntetlent, az láthatta, hogy abszolút nem adják fel és igenis bizonyítják, hogy nem fognak kikapni a hátralévő meccseken sem. A Chelsea pedig jóval gyengébben teljesít véleményem szerint a bajnokságban idén, mint az Arsenal, de mégis a harmadik helyen állnak és nagyobb szerencsével akár a második hely is összejöhet, de ha nem, akkor a harmadik; BL-t jelentő helybe is kapaszkodniuk kell, mert 1 pontra tőlük az Arsenal. A meccsen, mint említettem mindent bele fog adni mindkét csapat, hiszen egy Man United Chelsea meccs mindig nagy meccs. Októberben Londonban 3-2-re nyertek a manchester-iek egyébként. Most hazai győzelem várható, megint szoros meccs lesz, szerintem egy góllal nyernek, de több lesz megint, mint 3.5 gól. 
A bírónak nehéz dolga lesz

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------




Napoli - Inter
x - 4.20 vagy Pontos eredmény 1-1 - 8.00 vagy Döntetlen és 2.5 gól alatt - 5.50 
VÉGEREDMÉNY: 3-1
A nápolyi csapat még nem adta fel a harcot, ezt tükrözi az elmúlt 6 fordulóban mutatott teljesítménye, csupán egyszer nem hozták a három pontot, a Milan ellen ikszeltek le. Előtte volt egy hosszabb rossz széria, de most újra a jó úton vannak a nyerés felé. A Milan 7 pontra tőlük, a hátralévő 4 fordulóban tehát még behozhatja könnyen a lemaradást és a BL-t érő helyért nagyot kell most küzdeni  Az Inter lecsúszott a hetedik helyig  elég mély gödörben vannak, kikaptak a Palermo-tól az előző fordulóban, előtte meg az Atalantától és Cagliari-tól is. Nápolyban tehát nehéz dolguk lesz, de az Intern is nagyon fog küzdeni  hisz kell nekik az ötödik hely, ami a Seria A-ban felér egy Európa Ligás szerepléssel. Csupán három pontra van ez tőlük, a Roma-t kell megelőzniük. A meccsen sok szabálytalanság, sárga lap és kevés gól várható. A vége érzésem szerint döntetlen lesz és maximum 2 gól fog születni, tehát akár a végeredményt is meg lehet tippelni jó pénzért.
Ha Cavani lő, mindenki csak néz...


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Halmstad - Östers
2 - 2.90 vagy Összesített szöglet 10 felett - 1.83 (szögletek száma: 8) vagy Östers és 2.5 gól alatt - 5.50 vagy Pontos eredmény 0-2 - 13.00 vagy Östers nyer és nem kap gólt - 4.50
VÉGEREDMÉNY: 1-0
A Halmstad csapat borzalmasan kezdte az idei Allsvenskan-t, még nyerni sem tudott az eddig eltelt 6 forduló után, és három döntetlen után van csak három pontja. Egyébként a svéd másodosztályból - a Superettan-ból - került fel a Halmstad, osztályozó segítségével, úgy hogy harmadikként végeztek akkor. A vendég az Östers, a másik újonc, ők viszont megnyerték a Superettan-t és simán jutottak fel az élvonalba. Ahol eddig két győzelemmel és egy döntetlennel állnak a nyolcadik helyen. A három vereségét az utolsó két fordulóban kapta, de olyan nagy csapatoktól, mint a tavalyi bajnok Elfsborg és a Malmö. Az Östers utoljára Halmstad-ban '98-ban tudott nyerni, ami azért nem most volt, igaz azóta rengeteg dolog történt már. Az Östers összességében jobb csapat a Halmstad-nál és a mostani esetleges győzelmével már az élbolyban is találja magát, ami nagyon megérdemelt lenne. Úgy érzem, egy magabiztos Östers simán veri 15 év után idegenben a hazai Halmstad-ot, sok szögletet szoktak lőni, 10 felett érdemes megfogadni, kevés gól lesz, mindenesetre 2.5-nél kevesebb. A pontos eredményt is megtippelném, 0-2-t érzek. 
Dupla öröm az Östers-nek

Angol szombat

0 megjegyzés

A szombati nap leginkább az angolokról fog szólni, főleg azért mert lesz egy nagy Premier League meccs, no meg persze azért, mert az Npower Chamionship utolsó fordulójában megmérkőzik a két nagy rivális, az első és a második helyett; a Hull City és a Cardiff, ahol már inkább csak a Hull-nak lesz fontos a győzelem, de tudjuk, hogy a Cardiff nem ad ingyen semmit.




West Brom - Wigan
1 - 2.30 vagy Több, mint 2.5 gól - 1.72 vagy West Brom megnyeri mindkét félidőt - 7.00 vagy West Brom és 2.5 gól felett - 3.40
VÉGEREDMÉNY: 2-3
A West Brom-nak sokkal ígéret teljesebb volt a kezdetleges hozzáállása a Premier League kezdetekor, de az erő fogyatkozott, így most már csak a nyolcadik helyen vannak, ahonnan nagyon nehéz lesz ugrani, mert felettük elég sűrű a a sor és messze a hetedik hely pontszámokban. A Wigan-nak azonban óriásit kell küzdenie  ha bent akar maradni az első osztályban, 32 ponttal a 18.-ik, még kieső helyen, 5 ponttal felettük a Newcastle, tehát a győzelem ezen a meccsen szinte elengedhetetlen, úgy hogy már csak 4 forduló van hátra. A West Brom otthon utoljára 2009-ben tudta verni a Wigan-t, valamint ebben a szezonban a hazai teljesítménye olyan 70%-os, tehát elég ingoványos a dolog. De a West Brom egy nagyon harcos csapat és tele van jó csatárokkal, és megfognak küzdeni a hetedik helyért, aki jelenleg egyébként a Liverpool. Ezen a meccsen nyerni fognak, mindkét félidőben és sok gól lesz.
A gólöröm a legszebb dolog


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Hull City - Cardiff
x - 3.40 vagy Összesített szögletek 11 felett - 2.00 (szögletek száma: 11) vagy Döntetlen és 2.5 gól alatt - 4.33 vagy 2 gól - 3.50 vagy Pontos eredmény 1-1 - 6.50
VÉGEREDMÉNY: 2-2
Mint ahogyan említettem fentebb óriási a küzdelem az utolsó pillanatig a Championship-ben, a Watford vagy a most otthon szereplő Hull jut-e fel a Premier League-be? Lesz-e Hull-ban ünneplés? Ez mindképpen függ ugye a Watford meccsétől is, akik egyébként a Leeds-et fogadja otthon, tehát könnyebb dolga lesz. Egyetlen pont van a két csapat közt, ezért a nagy küzdelem  a recept tehát adott, győzni kell, semmi más nem elég! A Hull hosszú és kemény utat tett meg eddig, de ha az utolsó 3 fordulót nem bagatellizálja el, már rég sima lenne a helyzet, de 1 pontot sikerült csak szerezniük a három meccsen. Otthon pedig nagyon nem jó a teljesítményük, ami az utóbbi hónapot illeti. A Cardiff már régóta vezeti a tabellát, így nekik belefért egy-két döntetlen, az utolsó 11 meccsből pontosan 7. Sőt egyszer ki is kaptak. De mégsem adják oda olyan könnyen a győzelmet a Hull-nak, egy nagyon kemény küzdelem lesz, hiszen utolsó forduló, utána mehetnek a csapatok a megérdemelt pihenőre, hisz az Npower Championship-ben heti két forduló volt hónapok óta. Egy utolsó löket, utolsó harc és ez a meccs döntetlennel végződik. A Watford nyerni fog a Leeds ellen és sajnos a Hull nem jut fel automatikusan, csak a harmadik helyről várhatja majd a selejtezőt. Sok szöglet lesz, mert nagyon fog hajtani elsősorban a Hull, kettő gólnál több nem lesz érzésem szerint, ami ugye azt is jelenti, hogy a végeredmény 1-1.
Sokan lesznek a meccsen, de mekkora lesz az öröm a végén?


Japán és magyar rangadók pénteken

0 megjegyzés
A hét utolsó munkanapjára egy magyar és egy japán meccset ajánlanék a kedves olvasó figyelmébe. A japán meccs a J-League egyik rangadója; a Yokohama fogadja a Kashima-t, a magyar NB1-es mérkőzés a szárnyaló Kecskemét újabb remekelését láthatjuk Szombathelyen.





Yokohama F Marinos - Kashima 
1 - 2.20 vagy Félidő x - 2.20 (félidő: 0-0)
VÉGEREDMÉNY: 1-1
A hazai Yokohama, akikről már írtam a blogon, nagyon szép és látványos focit játszik, így a J-League második helyét foglalja el 1 pont hátránnyal csak, közvetlen az Omiya Ardija mögött. A Kashima 15 pontjával a negyedik, de ők is csak egyszer kaptak ki, akárcsak a hazai gárda. Ha a Yokohama idei teljesítményét nézzük a japán bajnokságban, otthon csupán egyszer nem tudott nyerni, az pedig az az előző fordulóban volt pont a Kofu ellen, tehát a statisztikák magukért beszélnek és szólnak is a hazaiak előnyére. Ami érdekes, hogy a Kashima idegenbeli teljesítményére sem lehet panasz, egyszer kaptak csak ki; és pont az Omiya Ardija-tól, akiket már fentebb említettem. Habár nagyon szoros meccsre számíthatunk, a félidő még marad x, de a végén egy gólos előnnyel a Yokohama megnyeri a meccset.
Lesz-e Kashima gól pénteken?


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



Haladás - Kecskeméti TE 
2 - 3.25 vagy Több, mint 2.5 gól - 1.85 vagy Mindkét csapat szerez gólt - 1.66
VÉGEREDMÉNY: 1-1
A szombathelyi Haladás a 10.-ik helyen tanyázik már elég régóta, a Kecskemét viszont egyre jobban játszik, nyerik a meccseket, ugye ne feledjük, hogy az első helyezett Győrnek öt gólt is rúgtak. A Kecskemét a hetedik helyen áll épp, de egy győzelem esetén akár óriásit ugorhat, egészen a negyedik helyig. Egyébként idegenben nem igazán teljesít túl jól a Kecskemét, sőt a Haladás otthonában még nem is tudtak nyerni az elmúlt 11 évben! Most azonban úgy érzem megérett annyira a lila-fehér csapat, hogy Szombathelyen győzni tudjon és gólokat rúgjon. Úgy érzem több, mint 2.5 gól lesz, betalál a Hali is. Összességében egy nagyon jó és változatos meccset láthatunk majd, érdemes lesz nézni!
A mindig kemény Tököli vajon mikor talál be először?

UEFA Ligák

0 megjegyzés
Szerdára és csütörtökre adok tippeket lejjebb, ahol az UEFA van hangsúlyban; egy Bajnokok Ligája és egy Európa Liga meccs.



Barcelona - Bayern München
Összesített szögletek 12 alatt - 1.83 (szügletek száma: 4) vagy Barcelona értékesít egy büntetőt - 6.00 vagy Barcelona megnyeri az egyik félidőt - 1.33
VÉGEREDMÉNY: 0-3
A várva várt visszavágó, ahol a legnagyobb kérdés: maradt-e még esélye a Barcelonának, felállni egy 4-0-ás vereség után? Hát, nem sok az biztos. Legalább 4-0-ra kéne vernie a Bayernt, ha egyáltalán hosszabbítást szeretne a katalán csapat, és egy olyan profi és stabil védekezéssel, mint amilyen a németeknek van, a küldetés szinte lehetetlen. Főleg úgy, ahogy az első meccsen támadott a Barcelona, a 68.-ik percben volt az első kapura lövés  ami inkább csak egy sikertelen passz volt. Be kell látni, hogy a körbe-passzolgatás-a-tizenhatos-vonalánál jellegű passzív és kevésbé látványos foci már lejárt. Szerencsére. A hétvégén 2-2-t játszott a Barcelona a Bilbao otthonában, így még nem volt bajnokavatás. A Bayern viszont príma formában, az utolsó 10 meccsén 36 gólt lőtt és csupán 5 gólt kapott! Tehát a védelem teljesen a helyén van. Ami ezen a meccsen várható, az egy óriási Barcelona támadás, de kisebb-nagyobb sikerekkel csak, hisz amint fentebb írtam, ide igazán egy agresszív nagyon támadó, sok indítással és kiugratással teli harccal lehet csak gólokat lőni. A szögletek száma az első meccsen több volt, mint 12 ami leginkább a Bayern-nak volt köszönhető, úgy érzem a mostani meccsen nem lesz annyi, mert már nem fognak ugyanolyan erővel támadni. Az elég sűrűn előfordul, amikor a Barca játszik, hogy kapnak büntetőt, ami most sem lesz másképp érzéseim szerint, de most be is lövik. A végeredmény tippelésébe nem igazán megyek bele, de az szinte biztos, hogy a a Barca megnyeri az egyik félidőt.
Sok lesz megint a kakaskodás 




---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 




---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 



Benfica - Fenerbahce
1 - 1.44 vagy Összesített szögletek 11 felett - 2.00 (szögletek száma: 4) vagy Félidő 1 - 1.90 (Félidő: 2-1) vagy Benfica mindkét félidőt megnyeri - 3.00 vagy Pontos végeredmény 2-1 - 8.50 vagy Fenerbahce 90 perces játékidőben jut tovább - 2.05 vagy Félidő / játékidő 1/1 - 2.00
VÉGEREDMÉNY: 3-1
Az első meccset egy viszonylag késői góllal nyerte meg a török csapat és ugye bejött akkor az amit jósoltam, otthon jobb a török gárda. Ugyanez igaz a Benfica-ra is, sőt, nagyon erősek hazai pályán, ami mutatkozik is a statisztikái alapján. Nagyon fontos meccs ez mindkét csapat számára, hisz egy lépés csupán a döntő és mindkét országból nagyon rég nem volt szereplő Európa Liga döntőben. A bajnokságban a Benfica csupán 3 fordulóra a végétől vezeti a tabellát 4 ponttal a Porto előtt és ha nem csúszik közbe semmi hiba akkor ismét bajnokságot nyerhetnek. A Fener már nem fogja tudni ledolgozni a 7 pontos hátrányát a hátra lévő 3 fordulóban a Galatasaray-jal szemben, tehát maradnak a másodikok, ami még mindig BL selejtezőt ér. Most viszont mindkét csapat inkább az Európa Ligára összpontosít, de mint fentebb olvasható, akkor sem lesz nagy elkeseredés egyik fél által sem, ha nem sikerül a döntőbe jutni, mert a bajnokságban sincs még semmi lejátszva. Nagyon látványos volt az első meccs, szép focit mutatott mindkét csapat és folyamatosan támadtak, nagyon remélem ez lesz a visszavágón is, ahol szintén sok szögletre számítok, akárcsak az első meccsen megint több lesz, mint 11. Most hamarabb lesz gól, mint az első meccsen, mert nagyon fog nyomni a Benfica, így a félidőben már vezetni fog, amit megtart a végéig, de kapni is fognak egyet, szóval szerintem a vége 2-1 lesz, ami annyit jelent, hogy idegenben lőtt góllal tovább megy a Fener. Próbáltam több tippet is adni, ami ezeket a megérzéseket tükrözi, tehát lehet válogatni.  
Sok közelharc és izgalom várható ismét


Még nem lefutott meccsek

0 megjegyzés

A keddi napra két - még nem lefutott - meccsre adnék tippeket. Az egyik az Npower Championship utolsó előtti fordulójából, ahol a Millwall a kiesés ellen küzd, a másik pedig a várva várt Real - Dortmund visszavágó. 




Millwall - Crystal Palace 
1 - 2.70 vagy Több, mint 2.5 gól - 2.05 vagy Félidő döntetlen - 2.10
VÉGEREDMÉNY: 0-0
A Millwall otthonában játszani idegenként nem mindig túl kecsegtető, ismeretes, hogy a szurkolóik nem túl kedves, jó képű lelkipásztorok. Ez viszont a csapat előnyére szokott válni, otthon általában jó eredményeket érnek el, de az általában szó bezavar, hisz akkor most nem a kiesés ellen kéne hajtaniuk. A táblázat 20.-ik helyén a csapat, 55 ponttal, de ott a veszély, hogy ha kedden nem nyernek és a következő fordulóban a Barnsley viszont igen, akkor akár helyet is cserélhetnek. Persze ennél kicsivel komplikáltabb a helyzet, de lényeg az, hogy nyerniük kell! A vendég azonban az 5.-ik helyen álló Crystal Palace, aki jó szezont tudhat maga mögött, bár 8 meccse nem tudtak nyerni, ami miatt el is maradt számukra a dobogó; egy negyedik hely azonban még mindig elcsíphető, de akkor a Millwall otthonában nyerni kell, mese nincs. Az októberi odavágón döntetlen, 2-2 lett a végeredmény, akkor óriásit küzdött a Millwall. A keddi meccsen úgy érzem, hogy több, mint 2 gól lesz, a hazaiak fogják irányítani a meccset, a Palace csak kiegyenlíteni fog tudni, de azt többször is, azonban a vége hazai győzelem lesz. 
A Millwall szurkolók nem mindig a pályán történtekre összpontosítanak 

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------




Real Madrid - Borussia Dortmund 
1 - 1.65 vagy Több, mint 2.5 gól - 1.40 vagy Szögletek 11 alatt - 1.90 (szögletek száma: 13) vagy Mindkét csapat szerez gólt - 1.50 vagy Real Madrid megnyeri mindkét félidőt - 3.75 (Félidő: 0-0)
VÉGEREDMÉNY: 2-0
Az első meccs csúnyán végződött a madridiak számára, 4-1-re kaptak ki Dortmundban. Óriási fölénnyel és gyönyörű játékkal nyert a német csapat. Egy esetleges 3-0-lal azonban még a továbbjutás meglehet, ami a Realtól abszolút nem lehetetlen küldetés. A hétvégén a nagy rivális Atletico-t verték el idegenben 2-1-re, így a második hely még biztosabb  és az, hogy a Barcelona döntetlent játszott, még a bajnokság sem bukott, bár reális esély már nem sok, csak matematikai. Minden esetre a remény megmaradt, ami nagyon fontos. A Dortmund is nyert 2-1-re idegenben a hétvégi fordulóban, de így is még 20 pont a hátrány a Bayern-nal szemben. Tehát nekik marad a BL és nagyon szeretnének végre a döntőig eljutni, ami csupán karnyújtásnyira. A Madrid nyerni fog otthon, az kétségtelen, az is, hogy sok gól lesz ezen a meccsen, legalábbis kettőnél több. A szögletek száma viszont nem lesz több 11-nél, egyik csapat sem szokott túlságosan sok szögletet lőni, ami most is igaz lesz. A továbbjutás viszont a Dortmundé lesz, nem tudják majd gól nélkül kihúzni a hazaiak, úgy meg nehéz lesz.
BVB